Tech

Minden okostelefon sérti az Apple szabadalmát?

Az amerikai szabadalmi hivatal kedden ítélte oda a cégnek az érintőképernyők feloldásának világszerte elterjedt módszerét.

Míg abban nem vagyunk teljesen biztosak, hogy az Apple volt-e az első, melynek készülékein megjelent az a megoldás, hogy egy gombot a képernyő egyik oldaláról a másikra kell húzni, hogy megjelenjen a főmenü, az teljesen biztos, hogy az almás cég volt az első, amely ezt a módszert bevezette a köztudatba – és egyben ő az első, aki ezért jogi védelmet is szerzett.

Vagyis, ha olyan megoldással találkozunk, ahol
– az eszközt egy előre meghatározott mozdulattal kell feloldani,
– egy gomb jelzi a felhasználónak, hogy a készüléket a használathoz fel kell oldani,
– a gomb jelzi az irányt, ahova húzni kell a feloldáshoz,
– a kezelőfelület további utalásokkal segíti a felhasználót a feloldás elvégzéséhez,
akkor valószínűleg egy olyan készülékről van szó, ami sérti az Apple most megszerzett szabadalmát.

Azt, hogy a 8,046,721 sorszámmal rendelkező szabadalom pontosan mit jelent a többi okostelefon-gyártó számára, egyelőre még nem tudni, hiszen jogi védelem ide vagy oda, a módszer világszerte elterjedt az utóbbi években.

Az biztos, hogy az Android és egyéb fejlesztők helyében mi sürgősen kérnénk a jogi csapat segítségét, és annál is sürgősebben nekiállnánk kifejleszteni egy új módszert, mielőtt az Apple elkezdene perelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik