Tech

A vállalatok még mindig nem tudják, mire jó a Facebook

Szerdán a közösségi oldalak marketingcélokra való felhasználásáról hallhattak előadásokat és beszélgetéseket az Internet Hungary című konferencia résztvevői.

Kapcsolódó cikkek

A Csehországból érkező Jan Rezab, a világ egyik legnagyobb közösségi médiumokat elemző vállalata, a Socialbakers munkatársa elmondta, hogy a felhasználók az ilyen oldalakon azt igénylik, hogy ha kérdést tesznek fel egy vállalatnak, akkor arra 1-3 órán belül választ kapjanak. Ehhez képest például a Facebookon jelen lévő cégek világviszonylatban az esetek 3-5 százalékában adnak egyáltalán választ, s akkor is csak nagyjából két nap elteltével.

A vállalatokat a közösségi oldalakon nyomon követők aktív részvételt igényelnek, és egyedi, érdekes tartalmakat, nem az adott cég honlapjára akarnak eljutni. Vagyis nem linkek elhelyezése, hanem az oldalra szánt fotók, videók válnak kedveltté. Elmondta azt is: bár a közösségi hálók világméretűek, a marketingstratégiákat mégis érdemes helyi szinten kialakítani.

A felhasználói szokásokról szólva elmondta: a Facebookot az emberek több mint 40 százaléka már mobiltelefonról éri el. Hozzátette: Magyarországon még jelentős növekedést mutat az oldal, hiszen egy éve 2 millió magyar regisztrálja volt, ma már viszont mintegy 3,6 millió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik