Tech

Azt mondták, sose működhet…

Számos olyan, manapság már széles körben használt eszköz létezik, melyről bevezetésekor képtelenségnek tartották, hogy elterjedjen.

A szituációt legjobban Sir Peter Ustinov, angol színész szavaival lehetne megfogni: „Ha a világ felrobbantaná magát, az utolsó hallható hang egy szakemberé lenne, aki esküszik arra, hogy egyszerűen nem működhet.”

Az emberiség története tele van olyan találmányokkal, melyek pontosan így jártak. Legyen szó a röntgen-felvételekről vagy az azóta a képregényekben a jó ötletet jelző villanykörtéről – volt idő, mikor az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy amit már fel lehetett találni, azt már feltalálták. Erre persze csúnyán rácáfolt az utóbbi száz év és reményeink szerint a következő száz is hasonlóan tesz majd.

A televízióról például már korán kijelentették – még színes sem volt, hogy 3D-ről ne is beszéljünk –, hogy az emberek hamar rá fognak unni egy fadoboz bámulására.

Hasonlóan járt az iPad is, melyről a legtöbb elemző (a rajongók korai lelkesedése ellenére) azt állította, hogy a fogyasztói piac igényeit nem fogja kielégíteni és nem lehet több egy érdekes próbálkozásnál.

De hogy egy szélesebb körben használatos eszközt is említsünk, a „sose működhet” kategóriájából kellett kitörnie a telefonnak is. Mikor 1876-ban sikeresen bemutatták működését, a Brit Posta főmérnöke a lehetőségek felismerése helyett visszakézből utasította el. Az volt a véleménye, hogy míg Amerikában bizonyára hódolni fognak a hóbortnak, addig Angliában semmi szükség nincs egy ilyen eszközre, hiszen a Postának van elég futárja.

Van-e olyan eszköz vagy alkalmazás, amelyről első ránézésre Te sem gondoltad volna, hogy mélyen beépülhet az életedbe? Oszd meg velünk Facebook-oldalunkon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik