A nyilvánvaló következménye ennek, hogy akár teljesen névtelenül, álnéven, akár művésznéven is lehet tweetelni. Sőt, amíg jelzed, hogy paródia, addig valaki más bőrébe is bújhatsz.
A személyazonosság iránti ilyen mértékű érdektelenség azonban olyan filozófiai különbség, ami azt jelenti, hogy a Twitter számára fontosabb a tartalom, mint az, hogy ki készíti az adott tartalmat. Lefordítva ezt a pénz nyelvére: fontosabbak a felhasználók, mint a hirdetők.
A Twitter, a Google+ és a Facebook – közösségi oldalakként – nagyon hasonló termékek, melyek ráadásul bevételük nagy részét ugyanabból a forrásból szerzik: a reklámokból. Azonban míg a Google+ és a Facebook személyazonosságokat továbbít a hirdetők irányába, a Twitter tartalmat; vagyis a felhasználóknál nem az alapján jelenik meg egy reklám, hogy kik ők, hanem hogy mi iránt érdeklődnek.
Ez pedig úgy tűnik, mindkét fél számára megfelelő konstrukció. A hirdetőknek nem kell kitalálni, hogy melyik célcsoport mi iránt érdeklődik, a felhasználók pedig örülnek, hogy békében tweetelhetnek és olvashatnak.
Ez utóbbi onnan is látszik, hogy a Twitternek jelenleg 100 millió aktív felhasználója van (vagyis olyan, aki legalább havonta egyszer belép), akik közül 50 millió naponta látogatja az oldalt. S bár naponta 230 millió tweet születik, a 100 millió aktív tag 40%-a egyáltalán nem ír, vagyis inkább csak azért regisztrált, hogy kövesse a számára érdekes profilokat.
