Tech

Hat évre ítéltek egy digitális kukkolót

Eszedbe jutott már valaha, hogy az előtted lévő webkamerán keresztül valaki figyel? Csak mert nem annyira őrült ez a képzelgés.

A 32 éves Luis Mijangos az eddig lebukott online vojőrök legrosszabbika. Nem elégedett meg ugyanis azzal, hogy több mint 100 számítógépet fertőzött meg kártevőivel, hogy a webkamerán és a mikrofonon keresztül élő egyenesben figyelhesse áldozatait, de pornográf felvételeket erőszakolt ki belőlük és a pénzüket is ellopta.

Honlapfejlesztőként és tanácsadóként heti 1000 dollárt keresett, azonban „mellékes” foglalkozása során akár háromszor ennyit is összeszedett… naponta. A feltört számítógépeken található adatokhoz hozzáférve ugyanis nem kevés pénzügyi gondot okozott a saját pénztárcáját hizlalva.

Azonban ezzel még nem elégedett meg. Egy fiatalkorú áldozata elmondása szerint az elkövető egy chatelés alkalmával a párja identitását húzta magára és meggyőzte arról, hogy pornográf jellegű képeket küldjön magáról. Miután a lány teljesítette a kérést – tartsuk fejben, hogy mindeddig azt hitte, a barátja a képek címzettje –, Luis azzal zsarolta a lányt, hogy ha nem küld további képeket, a már meglévőket kirakja egy közösségi oldalra.

Mindezért most hat év letöltendőt kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik