Tech

Brit a világ legpontosabb órája

Egy nemzetközi tudóscsapat megerősítette, hogy a londoni Nemzetközi Fizikai Laboratórium atomórája jelenleg a legpontosabb időmérő a világon.

NPL-CSF2 e nevet viseli az a hatalmas gépezet, amely egyszerre alkalmazza időmérésre a nemzetközi atomidőt és az egyezményes koordinált időt.

Egy új tudományos angol és brit tudósok által írt közlemény alapján bizonytalanságának értéke 2,3 X 10-16, ami eddig a legalacsonyabb, amit a nemzetközi szabvány szerint mértek.

Az atomórák átlagosan több tízmillió év alatt fognak késni egy másodpercet. Az Egyesült Államokban a NIST-F1 atomóra nagyobb bizonytalansággal működik a britnél, 3 X 10-16-nal, ez az óra 100 millió év múlva veszt csak el egy másodpercet.

A brit atomóra a jelen mérések alapján ehhez képest csak több milliárd év múltán mutat csak pontatlan időt.

AZ ELSŐ ATOMÓRA IS LONDONBAN “KETYEGETT”

Atomórának olyan típusú órát nevezünk, melyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására.

A frekvenciát számlálóba vezetik, amely másodpercet és abból származtatott nagyobb időegységeket mutat.

Atomórákkal már a XX. század elején kísérleteztek, 1949-ben a National Bureau of Standards – amerikai szabványügyi hivatal, NBS – épített egyet, melyben az ammóniagáz részecskéinek rezgését használták fel.

Az első, cézium-133 atommal működő órát 1955-ben Louis Essen építette meg Angliában, a szintén Nemzeti Fizikai Laboratóriumban. Ezek után fogadták el nemzetközi egyetértéssel az atomórák által előállított másodpercet, mint a másodperc meghatározását. (forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik