A probléma ugyanis az, hogy egy átlagos, függőleges tengelyű szélerőműnek viszonylag sok helyre van szüksége ahhoz, hogy a szomszédos szélkerekek működése ne zavarja és akadályozza az energiatermelést. A megoldáson dolgozó tudósokat végül a halak inspirálták egy hatékonyabb konstrukció kialakítására.
A csoportosan úszkáló halak ugyanis konstruktív hidrodinamikai interferenciát okoznak minden egyes uszonycsapással, vagyis a hátrébb úszó halaknak könnyebb dolguk van az előremenetelben. De aki ült már kajakban vagy kenuban, az is pontosan tudja, hogy könnyebb valakinek a farvizén evezni.
Mint kiderült, a halak által kihasznált fizikai folyamatokat a szél által biztosított energia kinyerésében is lehet hasznosítani. Az egyetlen trükk az egészben, hogy nem függőleges, hanem vízszintes tengelyű szélerőműveket kell építeni – vagyis a megszokott szélmalmok helyett hamarosan körhintákat láthatunk a pusztákon.
Az egymáshoz a függőleges tengelyű társaiknál közelebb elhelyezett szélerőművek pozitívan hatnak egymás teljesítményére: az egyik turbina óramutató járásával megegyező mozgása kisegíti a következő turbina óramutató járásával ellentétes mozgását, és így tovább.
Az így kiépített szélfarmok tízszer több energia termelésére képesek.
