Tech

Facebookon folytatódik a Civilizáció

Beköltözött a közösségi oldalra Sid Meier korszakalkotó stratégiai játéka.

Ha stratégiai játékról van szó – de úgy általában is, ha számítógépes játékról -, kisebbségben vannak azok, akik még soha nem hallottak a Civilizationről, legalább valamelyik részéről. Az eredetileg 1991-ben megjelent játék az utóbbi 20 évben mit sem vesztett népszerűségéből, aminek ékes bizonyítéka a negyedik rész zenéjének Grammy-díja és az ötödik rész tavalyi megjelenése is.

Nem tudjuk túlhangsúlyozni az olvasóközönség számítógépes játékokat kevésbé ismerő tagjai számára, hogy mennyire addiktív és változatos játékról van szó, melyben – és ezt talán a nevéből már ki lehet találni – egy civilizációt kell felépíteni és adott szempontok alapján jobbnak lenni a konkurens népeknél.

A facebookos verzió Civ World néven indult be és eddigi tapasztalataink alapján a játék legalább annyira élvezetes, mint az eddigi részek, bár természetesen – mivel más a környezet – sok szempontból mégis más. A sikeres civilizáció kiépítése érdekében a játékosoknak együtt kell dolgozniuk, hogy más, szintúgy több játékosból álló civilizációkat gyűrjenek maguk alá a tudomány, a kultúra vagy épp a fegyverek segítségével.

A játékmenet nincs körökre bontva, hanem valós időben zajlik minden, ráadásul ennek tempóját sikerült nagyon jól eltalálni, hiszen azoknak is élvezetes lehet, akik napi 16 órában csak ezzel foglalkoznának, de azok sem maradnak le semmiről, akik csak napi egyszer néznének rá kis településük fejlődésére.

Az alapvető összefüggések az eredeti játékokhoz hasonlóak, azonban az irányítást csak lépésről lépésre átengedő gyorstalpaló segítségével azok is hamar nyeregben érezhetik magukat, akik még életükben nem láttak Civet.

Az egyetlen dolog, amire egyelőre panaszunk lehet, az a játékon belüli értesítési rendszer, amely egyrészről kicsit kusza, másrészről minden létező dologról szeretné a játékost értesíteni.

Amennyiben ezt sikerül jobbá tenni, úgy a FarmVille egy igazán értelmes és igazán közösségi konkurenciával áll szemben – persze előfordulhat, hogy épp ezek miatt (értelmes és közösségi) nem fog akkora sikert aratni, mint a különösebb gondolkodást nem igénylő pixelrépák kattintás-aratása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik