Tech

Megjelent a Civilization 5

Sid Meier legendás, körökre osztott stratégiai játékának legújabb része végre elérhető.

Ha valaki még nem találkozott volna vele, a Civilization című játék (mindegyik részének) az a célja, hogy az őskortól 2050-ig végigvezessünk – meglepő módon – egy civilizációt. Nincs megadott történet, a játékos döntése befolyásolja, hogy háború lesz-e vagy béke; illetve, hogy mennyire lesz sikeres az általa vezetett nemzet.

Amennyiben valakinek ez lenne az első “Civ”-es élménye, ne ijedjen meg attól, hogy első ránézésre rettentően komplikáltnak tűnik – ahogy egyébként a való életben sem lehet egy nemzet sorsának meghatározása karikacsapás. A különböző stratégiák elsajátítása minden eddiginél könnyebb az egyszerűsített kezelőfelület és a virtuális tanácsadók segítségével.

A játék gyönyörű grafikával egészíti ki az amúgy is addiktív élményt. Emellett a legnagyobb pozitív újítás a stratégia melletti elköteleződése. Ebben a részben már lényegtelenné válhat, hogy a játékos hatalmas hadseregeket épít, ha azok nem párosulnak taktikus gondolkodással és stratégiai tervezéssel.

Azoknak is tudunk kedveskedni, akik a korábbi verziókkal játszottak és megszerették, de mostmár nincs idejük teljes éjszakákat eltölteni az új résszel. Hamarosan elérhetővé válik ugyanis a Civilization társasjáték, amelyet 13 éves kortól ajánlanak. Az átlag három órásra tervezett táblajátékot akár 3 barátunkkal is élvezhetjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik