Tech

Vigyázz, SPAM: pórul járhat, aki melleket vagy vicceket keres a Facebookon

A csalók és adathalászok az ember szórakoztatás iránti vágyát használják ki.

Ráadásul immáron nem elég arra figyelni, hogy az ismerősök által (valószínűleg tudtuk nélkül) kirakott link milyen doménre vezet, hiszen a spamek legújabb hulláma már .hu-s végződéssel rendelkezik. A példánál maradva azok szívhatják a fogukat, akik arra kíváncsiak, hogy “mit csinált ez a csaj élő adásban”. A linkre kattintva ugyanis a videó megtekintése előtt rá kell kattintani a Jaa gombra. Kétszer is.

Az ismerősök által felkínált linkek esetében – és úgy általában is – érdemes a kurzort a link fölött egy pillanatra megpihentetni. Ekkor ugyanis a bal alsó sarokban megjelenik, hogy a hivatkozás pontosan hova vezet.

Józan paraszti ésszel ebből legtöbbször ki lehet következtetni, hogy egy adott tartalom biztonságos lesz-e vagy sem. Azonban az így megjelent címet érdemes végigolvasni, mivel számos olvasónk találkozott már olyannal, hogy egy amúgy létező honlap címére megtévesztésig hasonló címmel próbálták őket becsapni.

Eddigi segítségeteket szeretnénk megköszönni és továbbra is arra biztatnánk benneteket, hogy – már csak a többiek okulása céljából is – jelezzétek e-mailben (techtud@24.hu) vagy Facebook-oldalunkon, ha szembejön veletek levélszemét vagy online csalás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik