Tech
altalanos-domain-vegzodesek(1)(1024x768).png (domain, tld, )

Érkeznek az egyedi domainvégződések

A domainnevekért felelős nemzetközi szervezet elfogadta, hogy a .com, .gov, .org és hasonló tartományi kódot - megfelelő áron - jobban illő szóra lehessen cserélni.

Korábban a témában:

Az internetes doménneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) hétfői szingapúri tanácskozásán döntött a legfelső szintű tartományi kódok bővítéséről. A konferencia résztvevői szerint az internetcímek rendszerében 26 éve nem volt a mostanihoz hasonló mértékű változás.

Jelenleg 22, általános, tehát nem országhoz kapcsolódó doménvégződés létezik a neten, a mostani bővítés azonban tucatnyi újat szabadíthat a világra. Az új rendszer szerinti első címek 2012. január 12-én lépnek életbe, és minden bizonnyal elsősorban a multinacionális nagyvállalatok fognak lecsapni a lehetőségre, hogy a doménvégződésben is megjelenjen a márkanév.

Az egyedi tartományi kód igénylése 185 ezer dollár (kb. 35 millió forint), és az ehhez szükséges formanyomtatvány is 360 oldalból áll. A költségek itt nem állnak meg, hiszen évente további 25 ezer dollárt kell fizetni “fenntartási” díjként.

Éppen ezért bár az ICANN elmondása szerint az emberiség jobb szolgálata a szervezet elsődleges célja, rossz nyelvek inkább egy újabb bevételi forrásról beszélnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.