Tech

Még a lámpák is a neten lógnának

A telefonok okosodása óta tényleg nincs megállás: TV-k, hűtők és lassan a villanykörték is beállnak az okosak sorába.

A holland NXP nevű cég által fejlesztett körték úgynevezett GreenChip technológiával vannak ellátva és 802.15.4 vezeték nélküli protokollon keresztül működnének, ami azért nagyon hasznos, mert nem zavarnák a “sima” 802.11-es WiFi működését.

De hogy mire jó az okos villanykörte? Mind kényelmi, mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból jó ötlet lehet a világítás megokosítása.

Kényelmesek, mivel egy távirányítóval (vagy egy okostelefonra letölthető alkalmazással) a lakás bármely részéből – vagy a neten keresztül bárhonnan – képesek lennénk be- illetve kikapcsolni őket, sőt a fényerősséget is szabályozni. Mozgásérzékelőkkel összekötve például az is beállítható, hogy a fürdőszoba éjszakai látogatása során maguktól, de jóval kevésbé világosan kapcsoljanak be a szükséges lámpák. A “villanykörte-hálózatunk” optimalizálása után pedig kisebb áramfogyasztással kell számoljunk, ami mind a pénztárcánknak, mind a környezetnek jót tesz.

Mindez ráadásul nem is a távoli jövő zenéje, hiszen az első GreenChipekkel felszerelt körték a tengeren túlon már az év végétől elérhetővé válnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik