Tech

Késhet az iPhone 5

Egyre több pletyka kap szárnyra, miszerint az iPhone következő generációja nem a megszokott június-július hónapokban várható.

A japán katasztrófát félretéve, egyre inkább úgy tűnik, hogy az Apple tudatosan elcsúsztatná néhány hónappal (szeptember-októberg) az új iPhone bemutatását.

Az első és legnagyobb bizonyítékát ennek abban látják, hogy a Worldwide Developer Conference (Fejlesztők világkonferenciája) az Apple részéről elsősorban (már-már kizárólagosan) a szoftverről és nem a hardverről szólna. Megismerhetjük a Mac OS X és az iOS jövőjét, ami szép és jó, de iPhone5-mentes.

Ráadásul kiszivárgott az a (természetesen meg nem erősített) információ, miszerint az Apple még meg sem rendelte az iPhone 5 alkatrészeit. Tudva azt, hogy eddig a bemutatás előtt fél évvel adták fel a megrendelőt, a csúszás elkerülhetetlennek tűnik.

Az előzőekre pedig már csak rátesz egy lapáttal, hogy az Egyesült Államokban az iPhone januárig az AT&T szolgáltatónál volt exkluzív, és csak azóta árulhatja a Verizon. Magyarul egy nyár közepi megjelenéssel a Verizon típusú iPhone-oknak nem lenne megfelelő kifutása.

Egyelőre még semmi nincs kőbe vésve és elég erős ellenérv az, hogy az Apple szereti tartani magát a fejlesztési ciklusához. Szereti, de nyilván az üzleti élet másról szól.

AJÁNLOTT LINKEK:

Egyre többen mondják azt, hogy késni fog az iPhone 5 – angolul (Gizmodo)
Mikor jön az iPhone 5 – angolul (Mashable)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik