Tech

iPhone-tulajdonosok figyelem: óraátállítás!

Ismét eltelt egy fél év és ismét mindenkinek szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az óraátállítás az iPhone-nal nehézkes lehet.

Évente két olyan nap van, mikor iPhone/iPod touch felhasználók nem hajthatják nyugodtan álomra fejüket – a téli meg a nyári átállás úgy tűnik verziószámtól és modelltől függetlenül okoz az Apple ezen termékeinek olyan megoldhatatlan fejfájást, amit még a jó öreg Nokia 3210-es is megoldott.

Az Egyesült Államok két héttel ezelőtt esett túl a félévente bekövetkező szükséges rosszon és az ottani jelentések szerint a káosz folytatódik: számos készülék elfelejtett átállni, de volt olyan is, amelyik rossz irányba indult el; találkoztak olyannal is, ahol az óra ugyan átállt, de épp abban az államban nem kellett volna, mert arrafele nem tartják ezt a téli-nyári dolgot. Persze szép számmal voltak azok a készülékek, amik gond nélkül vették az akadályt, dehát ezek után ki mondja meg 100% bizonyossággal, hogy a sajátjával nem lesz gond?

A “megoldásból” annyi van, mint a problémából: van akinek egy újraindítás segített, van akinek csak a manuális átírás.

Úgyhogy akinek vasárnap fontos, hogy időben felkeljen, a biztonság kedvéért inkább állítson be egy második ébresztőt is. Ha valaki bizonytalan lenne abban, hogy merre állunk át: március 26-ról 27-e éjjel az éjszakai baglyok 2 órakor 3-ra kell átállítsák azon óráikat, amiknek ez maguktól nem megy. Többek között lehet, hogy az iPhone-t is.

MIÉRT JÓ AZ ÁTÁLLÁS?

Az óraátállítást először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítása érhető el.

Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást, amelynek szintén az volt a célja, hogy energiát spóroljunk meg.

A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak.

Eszerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az amerikai problémákról – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik