Tech

Újdonságok és frusztráció San Franciscóban

A pénteken véget ért játékfejlesztői konferenciát ez a két dolog uralta leginkább.

Míg sokan azt próbálták megfejteni, hogy is tudnák “kitermelni” a következő Angry Birdöt, addig a résztvevők egy jelentős része úgy vélte, nem a mobil platformé a jövő, hiszen a 99 centes játékokra nem lehet biztos bevételt alapozni.

A Nintendo elnöke szerint a játékfejlesztés haldoklik az olcsó mobil- és közösségi játékok térnyerése miatt, mivel ezek a platformok nem érdekeltek a játékok színvonalának megőrzésében és növelésében – hiszen ezt senki nem is várja el tőlük.

Egyebek mellett itt debütált az Egyesült Államokban a Sony játékosoknak fejlesztett okostelefonja, az Xperia Play is, de a hagyományos konzoljátékokból sem volt hiány.

Az Electronic Arts ízelítőt adott a Battlefield 3-ból, a Sony az inFamous 2-ből, a Warner Bros. pedig a Dark Knight folytatásából, a Batman: Arkham City című játékból. A THQ áltüntetéssel és több ezer piros lufi felengedésével promózta Homefront című játékát, amelyben fordul a kocka, és az Egyesült Államok van (észak-koreai) megszállás alatt.

AJÁNLOTT LINKEK:

A konferencia honlapja – angolul

Ajánlott videó

Olvasói sztorik