Tech

Az iPad2-nek még a fedőlapja is okos

Steve Jobs szerdán nemcsak az Apple új táblagépét mutatta be, hanem egy csinos és okos kiegészítőt is.
Korábban a témában:

Az iPadek és úgy általában a táblagépek és okostelefonok egyik legkevésbé szerethető mozzanata az érintőképernyő – pontosabban az, hogy mindenki azt nyomkodja, ami rendszeres tisztítás nélkül súlyos koszolódáshoz vezet. Ez az egyik oka annak, hogy az Apple egy új kiegészítővel rukkolt elő.

A másik, hogy az iPad 2 csak úgy képes az iPhone 4-nél is vékonyabb maradni, hogy nincs rajta extra-tartós Gorilla üveg. Vagyis jóval törékenyebb, mint mondjuk a Samsung Galaxy Tab, amivel dartsozni lehetne (ok, nem lehet, mielőtt még valaki komolyan venne; de tényleg sokkal keményebb a fedőlapja).

A polyuretánból (mint az űrruhák) vagy bőrből (mint a ruhák) készült fedőlap amellett, hogy védi és kíméli drágán beszerezhető álom-kütyünket, minden egyes alkalommal, hogy ráhúzzuk a képernyőre, mikroszálas oldalának köszönhetően megpucolja azt. Az okosan elrendezett mágneseknek köszönhetően pedig egy háromszög alakú csővé lehet beforgatni, így pedig állványként tud duplázni.

A 39 és 69 dollárért (cirka 8 és 12 ezer forintért) kapható fedőlap a szivárvány minden színében kapható lesz.

AJÁNLOTT LINKEK:

További képek és részletek – angolul (TechCrunch)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.