Tech

Kedden nyit a 2011-es CeBIT

Március 1-5 között tart a hannoveri CeBIT, amely a világ legnagyobb számítástechnikai vására. Idén nagy nevek visszatérésével, a tavalyinál több kiállítóval büszkélkedhet.

Az előző évi 4150 kiállítóhoz képest idén több mint 4200 vállalat jelezte részvételét, köztük olyan nagy cégek jelennek meg ismét, mint a nyomtatóiról ismert Brother, az Epson, valamint a Xerox.

Első hallásra ez soknak tűnhez, de 2008-ban még több mint 6000 kiállító vett részt technológiai seregszemlén. Azonban a pénzügyi világválság mellett a kiállítók létszámának csökkenéséről az internet tehet, mivel az egyre inkább feleslegessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket.

A világháló hatalmát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei CeBIT egyik központi témája a számítástechnikai felhő, avagy a cloud computing lesz. Ez az a technológia, amivel az internetet használva a szolgáltató szerverein, azaz a felhőben lehet memória- és processzorigényes műveleteket végezni. Így például okostelefonok a hálózathoz kapcsolódva az asztali gépekhez hasonló tudásra tehetnek szert.

A felhő egy egyszerű példája – ugyanakkor plasztikusan szemléltető eszköz – a citromail vagy más levelező szolgáltatás is, hiszen a felhasználó az üzeneteit bármely internetre csatlakoztatható gépről eléri.

A CeBIT-en a szakmai látogatók mellett mostantól nagyobb hangsúlyt kapnak az érdeklődő felhasználók is, miután a vásár szakmai seregszemlévé alakítása nem hozta meg a várt eredményt.

AJÁNLOTT LINKEK:

A CeBIT honlapja – angolul

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.