Több mint kétmillió Windows Phone 7

A kétmillió darabos határt is átlépte Windows Phone 7 operációs rendszer értékesítése.
Korábban a témában:

A világ legnagyobb szoftvergyártójának okostelefonokra tervezett operációs rendszere az októberi bemutató óta jelentős eredményeket könyvelhet el, azonban a szoftver elterjedése még így is jóval alulmarad az Apple iOS, vagy a Google Android népszerűségétől.

Azonban azok, akik kipróbálták, elégedettnek tűnnek. A Microsoft (saját bevallása) szerint a felhasználók 93%-a elégedett és 90%-a ajánlaná ismerőseinek az op-rendszert.

A Microsoft további hátránya, hogy a vetélytársakhoz képest a platformhoz csupán 6500 alkalmazás érhető el – ez a szám naponta átlag 100 új appel bővül.

Elemzők szerint ebben a stádiumban még ez is tekintélyes teljesítménynek számít, jóllehet az Apple az utolsó negyedévben 16,2 millió iPhone-t (az iPhone4 egyedül az első hónapban 3 milliószor kelt el), a Research in Motion pedig 14,2 millió Blackberry készüléket értékesített.

A Google – amely a mobilokra tervezett rendszerét ingyen terjeszti – kijelentette: naponta 300 ezer androidos készüléket értékesít, azaz havonta több mint 9 millió Google szoftverrel telepített mobil kerül a felhasználókhoz.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kétmillió Windows Phone 7 – angolul (Engadget)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.