Tech

Az Android legyűrte az iPhone-t

Történelmi pillanathoz érkeztünk: az amerikaiak közül immáron többen használnak Android alapú okostelefont.

A comScore három hónapos felméréséből – melynek végső adatai november végéről származnak – kiderül, hogy az okostelefonokat használok 26%-ánál fut valamilyen Android operációs rendszer, míg iOS “csak” 25%-nál. A hazai viszonyok között némileg meglepő lehet, hogy a csúcstartó még így is a BlackBerry, bár jelentős piacveszteséget szenvedett el: augusztusban még 37,6%, november végére már csak a felhasználók 33,5% vallotta magát BlackBerrysnek.

A hír jelentősége kettős. Egyrészről ez a népszerűség-emelkedés bizonyítja a Google operációs rendszerének a milyenségét, minőségét és könnyen kezelhetőségét. Másrészről viszont látni kell azt, hogy míg az iPhone egyetlen telefon(család), addig az Android több tucat okostelefonon van jelen. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy még mindig kijár a tisztelet az Apple-nek.

A comScore megállapítása szerint a verseny nagy vesztese nem az előbb tárgyalt két cég, hanem jóval inkább mindenki más: így az említett RIM (aki a BlackBerryket gyártja) és a Microsoft is, akinek a Windows Phone 7-ese nem hajlandó menővé válni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az Android leelőzte az iPhone-t – angolul (Wall Street Journal)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik