Tech

Itthon csak vágyunk az okostelefonokra

A jövő év végére minden második amerikai ilyen telefont használ majd - a magyarok várhatóan 2015-re érik el ezt az arányt.

A Nokia Siemens Networks előrejelzése szerint 2015-re 10 ezer százalékkal nő világszinten az okostelefonok és a hordozható számítógépek által generált adatforgalom a mostanihoz képest. Az akkorra megvalósuló éves szintű 23 exabyte (vagyis 23 millió terabyte) forgalom egyenlő lesz azzal, mintha a Föld minden lakosa minden nap letöltene egy könyvet elektronikus úton.

A magyar piacon jelenleg 1,7 millió okostelefont használnak, míg 2015-ben már minden második készülék ilyen lesz. Gyorsan nő a magyar adatforgalom is, éves szinten 54-58 százalékkal.

Világszinten már tavaly elérte a mobil szélessávú előfizetések száma a 600 milliót, s ezzel a mobil internetezők száma meghaladta a vezetékes előfizetőkét.

A felhasználók szerint a mobiltechnológia meghatározó szerephez jut a jövőben. A mobiltelefon öt éven belül a válaszadók 54 százaléka szerint a GPS-készüléket, 31 százaléka szerint a hitelkártyát, 24 százaléka szerint pedig a kocsikulcsot is fel fogja váltani. A mobiltelefon lehetséges jövőbeli felhasználási területei között említették még a videochatet, a fizetett tartalmak több képernyős megjelenítését, az internetes információk vonalkód segítségével történő elérését, valamint a háztartási energiafelhasználás nyomon követését.

Az okostelefonok megjelenését a magyar felhasználók is igazi mérföldkőnek tartják a T-Mobile felmérése szerint. Közel 40 százalékuk szerint az állandó e-mail-hozzáférés a legfontosabb funkciója az ilyen típusú készülékeknek, de a folyamatos közösségi média-jelenlét is mérvadó szempont. Nem meglepő adat, hogy 90 százalék feletti azok aránya, aki örülne annak, ha egy ilyen készülékkel lepnék meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.