Tech

Szökj át a belnémet határon

Váratlanul népszerű lett a volt keletnémet határon való átszökést szimuláló játék, bár az egykori áldozatok egy csoportja érzéketlennek minősítette.

Az egykori Kelet- és Nyugat-Németország között húzódó határ hosszáról elnevezett, 1378 (km) című videojátékban a játékos a szökevényekre lövöldöző őrt vagy magát a határon átjutni igyekvő szökevényt is játszhatja.

A hét végén indított internetes játék iránt akkora volt az érdeklődés, hogy lefagytak a szerverek.

A játékot tervező 24 esztendős Jens Stober elmondása szerint az egész játék korántsem arról szó, ami elterjedt róla. A játék menetében a lövöldöző őrök egyszer csak 2000-ben találják magukat, és bíróságon vonják őket felelősségre az összes bűncselekményért, amelyet elkövettek. A játékosok szabadon választhatnak, de őrként csak akkor győzhetnek, ha nem lőnek.

A játékot egyébként eredetileg október 3-án, a német újraegyesítés 20. évfordulóján akarták elindítani, de a körülötte fellángolt vita miatt bő két hónappal elhalasztották a bemutatását.

A fiatal tervező szerint a játék többek közt azzal a céllal jött létre, hogy egy olyan médiumon keresztül segítsen tájékoztatni a fiatalabb generációkat a közelmúlt német történelméről, ami igazán közel áll hozzájuk.

Sok a kritika és a dícséret is, de talán érdemes személyesen kipróbálni.

AJÁNLOTT LINKEK:

1378(km) – játék?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik