Tech

Beindulóban a Google Latitude

Az iPhone-on is elindult a Google hely alapú közösségi szolgáltatása, állítólag 9 millió aktív felhasználóval.

A helyalapú szolgáltatások lényege, hogy okostelefonunkkal jelezhetjük ismerőseinknek, hol vagyunk vagy hol voltunk. Aztán, hogy ezzel az információval az egyes közösségi oldalak mit kezdenek, már más kérdés. A Foursquare például az úgynevezett badge-ekről (jelvényekről) híres, melyeket bizonyos helyek meglátogatásával, egyéb tevékenységek elvégzésével lehet szerezni, stb.

Érdekes módon a Foursquare és a Facebook Places mellett a helyalapú mobil alkalmazások kategóriájában a Google Latitude mindig a futottak még összegzést kapja. A Latitude 2009 februárjában indult, azonban még a kevéssé ismert Gowalla vagy a SCVNGR is több sajtót kap.

Mindez immáron megváltozhat, hogy az iPhone alkalmazásai között is megtalálható. Ez a kései indulás persze nem a Google, sokkal inkább az Apple hibája. De most, hogy kezdi enyhíteni Google-ellenes politikáját, végre azon emberek milliói is örülhetnek, akik mindkét cég (termékeinek) rajongói.

Az alkalmazás kihasználja az iOS 4 operációs rendszer multitasking lehetőségeit: a háttérben is könnyedén futtatható, így bármikor elővesszük, gondolkodás nélkül mutatja, hol vannak a barátaink.

A Latitude legnagyobb hátránya talán – a többi hasonló szolgáltatással szemben -,a passzív helymeghatározása. Míg a tapasztaltabb Google-felhasználók gond nélkül beállítják adatvédelmi igényeiknek megfelelően, hogy mit is áruljon el hollétükről a program, a kevésbé tapasztabbakat zavarba ejtheti az alapbeállítás nyitottsága.

AJÁNLOTT LINKEK:

Elindult a Google Latitude az iPhone-on – angolul (TechCrunch)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik