Tech

Folytatódik a hackerhadjárat

További támadásokra számíthat mindenki, aki megpróbálja blokkolni a WikiLeakset.

Az eddigi támadásokat magára vállaló Anonymous hackercsoport “szóvivője” a MasterCard, a Visa és a PayPal cégeket említette az eddigi legfontosabb célpontok között.

Az új célpontok között szerepel az Amazon.com is, amely a korábbiakban először beengedte, majd kitiltotta szervereiről a szivárogtató honlapot.

De a hackercsoport fenyegetése szerint a brit kormány portáljait is megtámadja, ha az kiadná Julian Assange WikiLeaks-alapítót Svédországnak, ahol szexuális bűncselekményekkel vádolják.

A szóvivő állítása szerint egyre többen csatlakoznak akciójukhoz, önkéntesen letöltve számítógépeikre azt az úgynevezett botnet eszközt, amely lehetővé teszi gépeiknek a támadásokhoz való felhasználását.

Saját magát csak Coldblood (Hidegvér) névvel illető fiatalemberről kiderült, hogy 22 éves és programozó szakember. Meglátásában informatikai háború robbant ki, melynek célja – a csatlakozók szempontjából – megvédeni az internet eddigi szabadságát és hozzáférhetőségét.

A WikiLeaks elhatárolódott a hacker csoporttól.

AJÁNOTT LINKEK:

Az Amazon a következő célpont – angolul (Gizmodo)
Megfenyegették a brit kormányt – angolul (The Telegraph)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik