Tech

A WikiLeaks visszavág

Egy hackercsoport olyan oldalakat támad, amelyek nem voltak hajlandóak együttműködni a szivárogtató honlappal.

A magát frappánsan Anonymousnak nevező társaság úgy döntött, hogy a WikiLeaks már nemcsak egy honlap, hanem egy olyan ügy, ami mögé érdemes beállni. Hackerekről lévén szó, úgy segítenek, ahogy hackerek tudnak: támadják az ellenfeleket, segítik a szövetségest.

Egyrészről ugyanolyan DDOS támadásokkal örvendeztették meg azokat a honlapokat, melyek immáron nem hajlandóak szóba állni a WikiLeaksszel, mint amilyet a szivárogtató portál is el kellett szenvedjen. Az egyetlen különbség, hogy se a PayPal, se az a bizonyos svájci bank, amely befagyasztotta az alapító, Julien Assange számláját, nem állt le. Egy magát csak Coldblood (Hidegvér) néven bemutató hacker erről úgy nyilatkozott, hogy bár kiiktatni nem sikerült ezeket, az oldalak nagyobb számú lekérése nagyobb kiadásokkal is jár, így talán sikerül felhívni az adott társaságok figyelmét arra, hogy a (globális) nép nem elégedett velük.

Másrészről – és ez egyben a sikeresebb akció – a WikiLeaks tükreinek egy jelentős részét ők intézték, ezzel is biztosítva a már fent lévő információ eltűntethetetlenségét. Immáron több mint ezer oldal tökrüzi vissza a kiszivárogtatott adatokat.

AJÁNLOTT LINKEK:

WikiLeaks tükrök
Anoním hackerek védelme alatt a WikiLeaks – angol (BBC News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik