Tech

Chrome operációs rendszer

A Google bemutatta minimalisztikus operációs rendszerét. Így nézne ki a jövő netbookja belülről?
Kapcsolódó cikkek

Az internetes óriás végre befejezte a fejlesztést és a nagyközönség elé tárta tisztán böngészőalapú ötletét. A Chrome OS lényege, hogy mindent, amit eddig egy számítógéptől megszoktunk, megpróbál a böngésző alól futtatni – legyen szó szöveg- vagy képkezelésről, fájlok és mappák menedzseléséről vagy arról, amit amúgy is a legtöbbet csinálunk: internetes böngészésről.

A Google operációs rendszerét bármely Chrome böngésző alól futtathatjuk, legyen az Windows vagy Mac alá telepítve, de dönthetünk úgy is, hogy netbookunk kizárólag a Chrome OS-t használja. Az utóbbi megoldás jelentős előnye, hogy a számítógép indulási ideje minimalizálódik, hiszen gyakorlatilag annyi időre van szüksége, mint egy böngésző elindításához. Ráadásul a rendszer felhőalapú információmegosztásra épül, vagyis – ahogy ezt már a Google szolgáltatásaitól megszokhattuk – a legtöbb adatunk nem helyben, hanem online kerül tárolásra.

Talán az egyetlen jelentős hiányosság az USB-támogatás, melyen az internetes óriás saját bevallása szerint gőzerővel dolgozik.

Ennek ellenére (vagy épp ezzel párhuzamosan) az első Chrome OS laptopok az Acertől és a Samsungtól 2011 közepe táján várhatóak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Így néz ki a jövő laptopja? – angolul (Gizmodo)
Google Chrome OS részletek – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik