Tech

E-olvasó színes e-tintával

A Hanvon 10 colos e-olvasó lesz az első, amelyik valóban e-tintás technológiát használ a színes megjelenítéshez.

Míg az Amazon és a Sony egyelőre lassan és csak kis léptekkel közeledik az e-olvasók színesítéséhez, addig a kínai Hanvon épp a monokróm felületekkel nem akar mit kezdeni.

Az érintőképernyős képernyő mögött ugyanaz az E Ink technológia rejtőzik majd, mint az Amazon Kindle-je mögött, tehát erős napfényben is ugyanannyira élvezhető képet fog tudni produkálni, mint a takarónk alatti sötétségben, azonban végre valahára színesben.

Az egyelőre egyetlen, kifejezetten olvasónak szánt Nook színessége szép, de LCD által generált, így az előbbi előnyökkel nem rendelkezik.

Kínában jövő év márciusában debütál cirka 440 dollárért, azonban megfelelő lendeületet véve nem kétséges, hogy az euroatlanti kultúrkörben is meg fog jelenni, remélhetően ennél olcsóbban.

AJÁNLOTT LINKEK:

Részletek a Hanvon hamarosan érkező olvasójáról – angolul (Engadget)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik