Tech

Tesztelik a Chrome OS-t

A pletykák szerint egy hónapra lehetünk a Google operációs rendszerének hivatalos kiadásától.

Az internetes óriás tavaly júliusban lepett meg mindenkit azzal a bejelentésével, hogy a Chrome nevű böngészőjét teljes operációs rendszerré alakítaná. Az ötlet zsenialitását az adta, hogy a kisebb netbookokon – ahogy azt nevük is jelzi – az emberek nagyrészt csak internetezni szeretnének. Ezzel szemben egy “teljes” op-rendszer sokkal több, ebből a szempontból felesleges dolgot is betölt. A gyorsabb, lényegre törő Chrome OS nagyon innovatívnak tűnt.

Azóta viszont az ugyancsak Google fejlesztésű Android telefonokra szánt rendszer igen népszerűvé vált, így egy második OS kiadása némileg elfelejtődött – olyannyira, hogy a vezető fejlesztőt elhappolta a Facebook.

Egyes pletykák és kiszivárogtatások november 11-ét indikálják, de az is lehet, hogy ekkor csak lerántják a leplet és egy héttel később kezdik a kiszállítást – hiszen az az egy éves fordulója lenne a koncepció bemutatásának. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy a Chrome webbolt is ebben a hónapban debütál.

A Google hivatalos közleménye szerint meg vannak elégedve a programozás tempójával és valószínűleg még idén elkezdik az árusítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik