Tech

Hogy milyen az AppleTV?

A tartalmi problémákat félretéve az Apple TV egy meggyőző set-top box, de inkább azoknak ajánlott, akiknek mindenük almás.

A száz dollárért kapható tenyérnyi fekete doboz már önmagában is meggyőző lehetne, hiszen az alma logójával érkezik, azonban számos szempontból elmarad attól a standardtól, amit ettől jelzéstől a felhasználók megszokhattak. Önmagukban a kínált szolgáltatásokkal nincs gond, azonban az Egyesült Államokban az ilyen dobozok piacán olyan konkurensek vannak, akiket még le kell köröznie az Apple-nek.

Például az AppleTV-be épített videotéka önmagában nem lenne rossz ötlet, mivel itt egy-egy dollárért televíziós műsorokat lehet kölcsönözni. Úgy azonban már kevésbé meggyőző, hogy az Amazonon ugyanezen sorozatokat ugyanezen árért nem kölcsönbe, hanem örökbe kaphatjuk.

Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy a már forgalomban lévő set-top boxoknál sokkal könnyebben telepíthető és használható, hiszen a kezelőfelülete is sokkal kifinomultabb. Ráadásul a HD minőségű felvételek sokkal szebbek és gyorsabban töltődnek be, mint a konkurenseknél.

Ráadásul az iPhone-tól az iPadig bármilyen (akár audió, akár videó) a televízióra tolhatunk az AppleTV segítségével. Illetve a notebookunkon rejlő, már meglévő tartalmakat is könnyűszerrel továbbíthatjuk a nagyobb képernyőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik