Tech

Adatvédelem kontra információszabadság

Új egyensúlyt kell teremteni az adatvédelem és az információszabadság között, mivel az adatvédelem területe túlságosan hangsúlyossá vált.

Az információszabadság napja alkalmából “Adatvédelem kontra adatnyilvánosság – új egyensúly?” néven nemzetközi konferenciát tartottak kedden Budapesten, amelyen Jóri András adatvédelmi ombudsman is felszólalt.

Mint mondta, a magyar jogalkotó élen járt Európában, amikor megalkotta az első kombinált, adatvédelmet és adatnyilvánosságot együtt szabályozó törvényt és felügyeletére felállította az adatvédelmi biztos intézményét. Azonban a gyakorlatban megbomlott az összhang a két jogág között.

Az egyensúlyhiány egyrészt abban nyilvánul meg, hogy az ügyeknek csak az 5-10 százaléka tartozik az információszabadság körébe, azaz mérhetően kisebb az információszabadság iránti igény, mint az adatvédelem iránti. Az ombudsman szerint az új egyensúly lényege, hogy az adatvédelem mindenkor mint a magánszféra-védelem fontos, az információs társadalom körülményei között hatékony eszköze érvényesüljön, ám ne váljon öncéllá, és különösen ne akadályozza az adatnyilvánossághoz fűződő legitim érdekeket.

Európában is felmerült a túl erős adatvédelem kérdése. Emellett más országokban már megjelentek a valóban korszerű információs biztosi intézmények, amelyek képesek szankciókat is alkalmazni és mindkét jogterületen eljárnak. Folyik az európai adatvédelmi jog megújítása is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.