Tech

Emberről terjed a számítógépes vírus

Egy angol tudós önmagát fertőzte meg egy számítógépes vírussal, a testébe ültetett csip segítségével.

Dr. Mark Gasson korábban egy csipet ültetetett a kezébe, amelynek segítségével képes áthaladni a biztonsági ajtókon és aktiválni a telefonját. A csip nagyon hasonló ahhoz, mint amiket a háziállatokba ültetnek, csak jóval szofisztikáltabb azoknál.

A tudós most szándékosan megfertőzte a testébe ültetett apró szerkezetet egy vírussal, amely sikeresen továbbterjedt mindazon rendszerekre, amelyek kapcsolatban álltak vele. Dr. Gasson elmondása szerint, ha mások is hordoznának ilyesmit a testükben, azokra is átterjedt volna a fertőzés.

Bár ez idáig akár egy B-kategóriás sci-fi történet része is lehetne, a kockázat a technológia fejlődésével egyre nő. Amerikában például már elterjedt a csipes rendszer, főként beteginformációk hordozására, illetve ahogy fejlődnek az intelligens orvosi segédeszközök, mint a pacemakerekek, azokra is veszélyt jelenthet egy ilyen fertőzés.

“Magunkat is továbbgejleszthetjük, mint ahogy például a mobiltelefonokkal tesszük, azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy ez együtt jár az olyan típusú sérülékenységek növekedésével, mint a biztonsági porblémák, vagy a számítógépes vírusok” – vázolta Dr. Gasson a jövő kihívásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik