Tech

65 ezer Android naponta

Eric Schmidt, a Google vezére tegnap beszélt a rendszer sikereiről.

A Google részvényeseinek közgyűlésén tartott beszédében, amelyet élőben lehetett követni a YouTube-on is, a vezérigazgató elmondta, hogy reményeik szerint az Android hamarosan az első, vagy a második lesz az okostelefonok piacán, amelyet még mindig a kanadai RIM (a BlackBerry gyártója) vezet, 36 százalékkal. Amennyiben sikerülne elérni a havi kétmillió készülékes forgalmat, akkor a Google már megverné az Apple-t, amely egyébként nem lehetetlen, hiszen az első negyedéves eladásokból az Android 28, míg az Apple 21 százalékkal részesedett.

“A stratégiánk meglehetősen különbözik másokétól. Ingyen adjuk a kódot, szerintem ez elég forradalmi” – mondta Schmidt. “Egy teljes gazdasági rendszert építünk a nyitottságra, nem úgy, mint azok a srácok” – utalt kimondatlanul is az Apple-re.

Larry Page,a cég társalapítója mindehhez annyit tett hozzá, hogy a stratégia minél több Androidos készüléket látni a piacon, amelyek keresztül olyan előnyökhöz jutnak, mint a keresések számának növekedése, illetve egyéb Google-szolgáltatások igénybevétele.

“Ahogy ezek a készülékek egyre sikeresebbek lesznek, mi is ki fogjuk találni, hogyan csináljunk belőlük pénzt” – mondta el Page.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik