Ma már az internetező amerikaiak kétharmada tagja valamelyik közösségi portálnak, például a Facebooknak vagy a MySpace-nek. Ez az arány az utóbbi egy évben csaknem megkétszereződött. Sok felhasználó azonban nem ügyel a biztonságra, és kényes, személyes adatok közlésével veszélynek teszi ki saját magát és családját.
A Consumer Reports adatai szerint az utóbbi egy évben a közösségi oldalakat használók 9 százalékát érte támadás, gépeiket vírusok fertőzték meg, ellopták személyes adataikat vagy zaklatták őket. A közösségi oldalakra látogatók jelentős hányada ugyanakkor nincs tisztában a kockázatokkal, 40 százalékuk például félelem nélkül megadja teljes születési időpontját. A családosok 26 százaléka helyez fel fotókat gyerekeiről, közölve nevüket, megkönnyítve a ragadozók dolgát.
Az ismert számítógépes fenyegetések, köztük a kém- és adathalász programok továbbra is magas arányban vannak jelen az összes internetező körében, a vírusfertőzések száma tavaly jelentős mértékben nőtt.
Nicole Ozer, az ACLU jogvédő szervezet észak-kaliforniai szakértője szerint a közösségi portálok bővítik a bűnözők online működési terepét, “még csak az elején vagyunk mindannak, ami ennyi információ közlésével jár”.
A legnagyobb szolgáltató, a 400 milliós aktív tagságú Facebook oldalán bármely bűnöző rákereshet bizonyos személyes adatokra, ha azokat a felhasználók nem védik le. Charles Pavelites, a Szövetségi Nyomozó Irodával, az FBI-jal együttműködő ICCC internetes biztonsági panaszközpont szakértője azt tanácsolja a felhasználóknak, hogy a virtuális világban ugyanolyan óvatossággal járjanak el személyes adataik közlésénél, mint a nem számítógépes valóságban.