Szenzációs hír jelent meg a napokban, miszerint Svédország és Franciaország után már a szomszédos Ausztriában is feltűnt a pacu néven ismert “hereharapó” hal. E Dél-Amerika édesvizeiben őshonos faj az emberéhez nagyon hasonló fogsoráról híres, amely alkalmas lehet arra is, hogy gyanútlanul fürdőző férfiak ékességét megcsonkítsa. Mivel akár 40 kilósra is megnőhet, ezt ki is nézhetnénk belőle.
Jogosnak tűnik a feltételezés, hogy a szomszédból már csak egy lépés választja el a hereharapót a Dunától, Tiszától, Balatontól és a magyar férfi lakosságtól. Pedig ettől még jó darabig nem kell tartanunk, viszont nem árt rendet tenni a kérdésben. Ebben Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője volt segítségünkre.
Forrás: saltstrong.com
Megszökött vagy elengedték
Érdemes az elején tisztázni, hogy a „pacu” név nem egy konkrét fajt jelöl, a Dél-Amerikában honos pontylazacok rendjébe tartozó fajok közül többet is illetnek ezzel a névvel. Jelen esetben valószínűleg a tambaquiról (Colossoma macropomum) lehet szó.
Biztos, hogy természetes úton édesvízi halfaj nem juthat el Dél-Amerikából Európába, és a jelenleg elérhető információk alapján szándékosan sehol nem is telepítették. Kijutására így két út valószínűsíthető. Az egyik – és ez több fajra is igaz -, hogy díszhalként tartották, majd kinőhette a “helyét”, mire a gazdája szándékosan elengedte valamilyen természetes vízbe. A másik eset, amikor haltermelési vagy kísérleti céllal hoznak be egy fajt egy országba, ekkor a haltermelő gondatlanságából adódóan szökhet meg pár egyed – magyarázza a szakember.
Magyarországon is fogtak már “pacut”
Amennyiben a tambaqui valamilyen módon megjelenne hazánk vizeiben, akkor sem lenne képes elszaporodni, illetve önfenntartó állományt létrehozni. A télen lehűlő hideg vízben ugyanis nem tud áttelelni és elpusztul. Elméleti esély a fennmaradására kizárólag valamilyen, egész évben minimum 18-20 Celsius-fokos hőmérsékletű vízben lehet. Ilyenek az erőművek hűtőtavai és melegvíz-kifolyói, illetve a Hévízi-tó kifolyója.
Udvari Zsolt érdekességként megjegyzi, hogy az 1990-es évek elején egy horgász már Magyarországon is fogott tambaquit. Név szerint Solt Sándor volt a szerencsés, aki 1991. augusztus 20-án zsákmányolta a halat a Paksi Atomerőmű melegvíz-csatornáján. Ez az egyed több mint valószínű, hogy az akkori Temperáltvízű Halszaporító Gazdaságból szökött ki. További érdekesség, hogy a faj mesterséges szaporítási és ivadéknevelési technológiáját magyar szakember dolgozta ki Dél-Amerikában.
Fotó: Europress
Diótörő fogsor
A hal érdekes fogazata egyértelműen a hal táplálkozási sajátosságaihoz igazodva alakult ki. A tambaqui alapvetően mindenevő: kishalak, rovarok, csigák, vízbe hullott gyümölcsök, magvak egyaránt szerepelnek az étlapján. Az esős évszakban, amikor az élőhelyén, – az Amazonas-vidéken – a folyók megáradnak és több hónapra elárasztják az erdőket, a táplálékbőség miatt a halak kiúsznak az „ártérre”.
A tambaqui itt szinte kizárólag vízbe hullott gyümölcsökkel, illetve magvakkal – többek között a hazánkban ismert dióhoz hasonló termésekkel – táplálkozik. A fogazata tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket a rendkívül kemény, csonthéjas terméseket összeroppantsa. A fürdőzők férfiasságát azonban a főosztályvezető szerint egyáltalán nem kell tőle félteni, annak ellenére, hogy korábban jelent meg a sajtóban olyan – hivatalosan nem megerősített – hír, hogy Pápua Új-Guineában két férfit „kasztráltak” fürdés közben valamilyen halak, mely rémtettet az országba korábban betelepített pacunak tulajdonítottak.
Ez és az ehhez hasonló hírek valószínűleg kirívó esetekről tudósítanak, melyeket érdekességük kapcsán felkap a média. További oka lehet a tambaqui ilyen irányú „rossz hírének”, hogy nagyra növő faj, testtömege akár a 30-40 kg-ot is elérheti. Jó tanácsul azoknak, akik olyan helyen fürdenek, ahol elterjedt a tambaqui, és félnek az esetleges „támadástól”: viseljenek fürdőnadrágot!
