Tudomány

UFO-pánik Amerikában – rossz vicc volt

UFO (ufo, )
UFO (ufo, )

Ártatlan rádiójáték volt csak, mégis másfél millió ember esett pánikba az Egyesült Államokban. Orson Welles műsora túl jól sikerült 1938-ban.

Tömeghisztéria tört ki az Egyesült Államokban, miután CBS rádióadó 1938. október 30-án arról számolt be, hogy egy Marsról érkezett űrhajó landolt New Jersey állam egyik farmján, és megkezdte a Föld leigázását. A műsor valójában egy nagyon jól sikerült rádiójátékvolt: fiktív jelentések, helyszíni tudósítások segítségével vezették végig az inváziót – eleveníti fel a Rubicon.hu.

A közönség megrökönyödve hallgatta, hogy a Grovers Mills mellett leszállt űrlények lézerfegyvereikkel előbb a környék lakosságát, majd a Nemzeti Gárda 7000 fős különítményét is megsemmisítették, hogy az amerikai nagyvárosok ellen induljanak. A látszólag friss hírekből álló 55 perces előadás során helyszíni tudósítók, csillagászok, politikusok és a marslakók ellen vezényelt katonák is „nyilatkoztak”.

Általános pánik tört ki. Országszerte százezrek kerültek sokkos állapotba, a nagyvárosokból kifelé vezető utak megteltek a marslakók elől menekülőkkel. A tömeghisztéria körülbelül 1,5 millió embert ragadott magával, szerencsére azonban a pánik nem követelt halálos áldozatot. Néhány napnak azért el kellett telni ahhoz, hogy az Egyesült Államokban mindenütt megnyugodjanak a kedélyek, és senki ne rettegjen a marslakók megjelenésétől.

A világ első médiahekkje volt ez, bár nem szándékosan. A 23 éves Orson Welles egyszerűen kiváló rádióadaptációt készített a világok harca című fantasztikus kisregényéből, és persze volt néhány körülmény, amely szokás szerint szerencsétlenül kapcsolódott össze. Welles korábbi katasztrófákról – például a Hindenburg léghajó pusztulásáról – készített valódi hangfelvételekkel, valamint színészek segítségével alkotta újra Wells történetét.

A szerző ugyan a rádiójáték előtt figyelmeztetett, hogy fiktív történet következik, a hallgatók többsége erről lemaradt. A műsorba „belelógott” a rivális NBC rádió egyik sokkal népszerűbb komédiája. Ezután az NBC-n egy zenei blokk következett, így a CBS adására, ahol addigra a marslakók már megkezdték akciójukat. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Wellesék a történetet megszakítás, reklám nélkül adták elő…

A pánikot érzékelve a műsor végén ismét figyelmeztették a hallgatókat, hogy az adás csupán egy elképzelt eseményről szólt. Késő volt. Orson Welles sokáig attól rettegett, hogy A világok harca véget vet majd karrierjének. A hatóságok valóban vizsgálódni kezdtek, a műsort azonban végül nem találták törvénysértőnek, mert a pánik elsősorban abból eredt, hogy a közönség nem hallgatta végig a teljes adást. Ha így tettek volna, nem lett volna okuk aggodalomra: az eredetihez hasonlóan Welles története is azzal ért véget, hogy az idegen lények elpusztultak a földi baktériumoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik