Egy kategória a hazánkból jövő magánadomány, egy a közpénz-támogatás, egy a külföldről jövő támogatás, ha bárki támogatást kap a magyar államtól, akkor az közérdekű adat, amit ha újságírók kikérnek, ki kell adni.
A Telex az utolsó mai kérdező, szerették volna megtudni, mit értenek háborús propaganda alatt, és milyen médiumokat sorolnak ide, ám erre Gulyás ismét azt mondta, hogy az igazságügyi miniszter jelenleg dolgozik ennek a kidolgozásán.
A Szuveneritásvédelmi Hatóság két hete vizsgálatot indított az Átlátszó ellen, ezzel kapcsolatban Gulyás úgy gondolja, hogy a szerkesztői szabadság teljes, de az nem ennek része, hogy szerkesztőségek a saját finanszírozásukat titokban tartják.
Három forintot romlott az euróval szemben a magyar deviza a kormányinfó alatt, vetette fel egy újságíró, legutóbb abban maradtak, mondta Gulyás, hogy nincs hozzá köze, de most lehet, hogy van, mondta.
Marine Le Pen pártjával az elmúlt napokban, hetekben voltak egyeztetések a Patrióták Európáért szövetséghez való csatlakozásról, jelezte Gulyás, pontos dátumot nem tudott mondani.
Tervezi-e a kormány a választási szabályok módosítását, hogy a visszalépéseket egyértelműbben jelöljék a szavazólapokon, kérdezték Gulyást, mire a miniszter azt mondta, arról, milyen szinten kell erről dönteni, az más kérdés.
A kulturális kormányzat bizalma Vidnyánszky Attila személye iránt töretlen - mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy egy tüntetést is szerveztek már a Nemzeti Színház igazgatójának távozásáért.
A Francia Nemzeti tömörülés is csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz - jelentette be Vitályos Eszter a Kormányinfón. Gulyás szerint Orbán a moszkvai útjával elérte azt, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a békéhez.
Az nem derült ki Gulyás válaszából, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak lesz-e szerepe abban, hogy a kormány „szembe száll médiumok háborús propagandájával”.
Az ATV kérdezett a 24.hu azon cikkével kapcsolatban is, amelyben arról írt lapunk, hogy Orbán utasította három miniszterét: vizsgálják meg a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépés lehetőségét.
Washingtonba a miniszterelnök a NATO-csúcsra utazik, és Gulyás szerint egy ilyen utazást is lehet olyan ügyekre használni, hogy a béke ügyét szolgálja.
Hogyan értékeli a magyar uniós elnökség első hetét, kérdezték Gulyást, aki erre azt felelte, hogy sikeresnek értékeli, örül, hogy már egy hét eltelt belőle.