Voks 2006: Hírek

A Gallup továbbra is hibahatáron belüli különbségeket mért a két vezető politikai erő között. Az előző hónaphoz képest a kis pártok legtöbbje valamivel több szimpatizánst tudhat magáénak, ami a nagy pártok szavazótáborának kismértékű zsugorodásával járt együtt.
2006. 02. 28. 07:55
Állandó vita tárgya a kampánypénzek kérdése. A nagypártok minden választási évben látványosan túllépik a törvénnyel szabályozott büdzsét, míg a kispártoknak egy-egy szórólap kinyomtatása is hatalmas megterhelést jelent. A hivatalos adatok szerint januárban az SZDSZ költötte a legtöbbet, a Munkáspárt a legkevesebbet.
2006. 02. 28. 07:35
A Fidesz kormányra kerülése esetén 2007. január 1-jétől eltörli az 1600 köbcenti alatti autók regisztrációs díját, és 50 százalékkal csökkenti az éves autópálya-díjat az 1600 köbcenti alatti autót használók számára - hétfőn Budapesten.
2006. 02. 27. 17:53
Bűncselekmény alapos gyanúját veti fel, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem magyar állampolgárokat levélben a magyarországi választásokon való részvételre szólított fel – mondta Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2006. 02. 27. 16:38
Orbán Viktor szerint a nemzeti vízum feltételeit meg kell változtatni, hogy elérhető legyen minden Kárpát-medencei magyar számára. A Fidesz elnöke erről hétfőn Kárpátalján beszélt, amikor a munkácsi várban felavatta Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát.
2006. 02. 27. 16:31
Életveszélyesen megfenyegették a győri 1-es számú választókörzet szocialista országgyűlési képviselőjelöltjét, a 32 éves Pál Klaudiát – mondta Molnár Csaba, az MSZP Győr megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján Győrött.
2006. 02. 27. 15:28
Az adó, az egészségügy és az oktatás kérdésében háromoldalú programvitát kezdeményez az SZDSZ a szocialistákkal és a konzervatívokkal annak érdekében, hogy a választópolgárok tiszta képet kapjanak a lehetséges alternatívákról.
2006. 02. 27. 14:30
Deutsch-Für Tamás a Gyurcsány-kormány „megfutamodásának" tartja, hogy senki nem jött el hétfő délelőtt arra az egyeztetésre, amelyen a választásokig tartandó hét nyilvános vitát beszélték volna meg a pártok.
2006. 02. 27. 12:26
Aláírta a tavaszi és az őszi választásokhoz szükséges nyomtatványok elkészítéséről szóló szerződést az Állami Nyomda Rt. és a Belügyminisztérium. A megrendelés becsült értéke nettó egymilliárd forint – tette közzé hétfőn a tőzsdei cég.
2006. 02. 27. 10:49
Egyelőre nincs komoly érdeklődés a miniszterelnök-jelöltek vitája iránt, csak minden negyedik szavazó mondta azt, hogy biztosan megnézné – derült ki a Népszabadság megbízásából szombaton, 600 fő telefonos megkérdezésével készült Medián-felmérésből.
2006. 02. 27. 08:17
Netvoks néven internetes politikai közvélemény-kutatási sorozatot indított a FigyelőNet és a Tárki. Február 27-től második alkalommal kérjük az internetezőket a kérdőívek kitöltésére.
2006. 02. 27. 07:15
Készen állunk a kormányzásra - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Polgári kormányzás 2006 munkacsoport záró konferenciáján, egyben hangsúlyozva azt is, hogy olyan kormányt kell választani, amely a magyar emberek szemével nézi a világot és a magyar érdekek megvédését tarja a legfontosabbnak.
2006. 02. 26. 20:35
A magyar baloldal birtokában van annak a programnak, amely Magyarország felemelkedését jelenti - mondta Gyurcsány Ferenc, az MSZP programbemutató nagygyűlésén Budapesten.
2006. 02. 26. 15:18
A gazdasági miniszter nem vitázik jövő szerdán a Fidesz frakcióvezetőjével, Áder Jánossal az energiapolitikáról és a megélhetésről, mivel aznap az orosz elnökkel találkozik.
2006. 02. 26. 14:23
Valószínűtlennek nevezte az áprilisi választások után a nagykoalíciót Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában.
2006. 02. 26. 12:23
Az alsó tagozatos pedagógusok döntési hatáskörének visszaadását és a kétszintű érettségi rendszer átalakítását javasolja egyebek között az MDF oktatási programja, amelyet Almássy Kornél alelnök mutatott be.
2006. 02. 26. 12:07
Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy a magyar jobboldal nem értette meg: a demokrácia, a demokratikus jogállam nem egyszerűen cicoma az állam testén, hanem olyan rend, amely a szabadságot és a felelősséget megteremti - mondta a miniszterelnök szombaton Veszprémben.
2006. 02. 25. 19:43
Olvasói sztorik