Magyar Péterék sikerére muszáj reagálnia a Fidesznek, és amellett is szólnak érvek, hogy egy előrehozott választáson verjék meg az emelkedő, de még felkészületlen Tisza Pártot. A politológus szerint azonban ez nem lenne jó stratégia.
Jászapáti az első település, amelynek a Tisza Párt által támogatott polgármestere lesz. A független Illés Gergő 14 év után, közgyűlési többség nélkül váltja a Fideszt a település élén.
Orbán elmondása szerint amikor a kampány során találkozott az emberekkel, akkor nem csak a magyar, hanem az európai helyzetről beszélt, és olyan európai vezetőket kell választani, akik békepártiak.
A Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélés eredményét Orbán Viktor úgy interpretálja, hogy Magyarország elérte, hogy nem kell háborúba menni Ukrajnába.
Csütörtöki hír, hogy 200 millió euróra és napi 1 millió eurós késedelmi díjra büntette Magyarországot az Európai Unió Bírósága, mert nem teljesítette egy korábbi ítéletét.