A Fidesz választási kampányának központi témája lett, hogy az oroszok által szétlőtt Barátság kőolajvezeték szünetelése miatt Ukrajnát tartják hibásnak.
Panaszt tett a gyanúsítás ellen a volt alpolgármester, és szabadlábon védekezhet. Szeles Géza igazságügyi szakértő szerint az érzékszervi sérülés határozza majd meg a gyógytartamot.
Az egykori portfóliókezelő a korábbi két választást is sikeresen előrejelző statisztikai modelljeivel nézte meg, mennyi szavazója lehet a kormánypártoknak.
A Fidesz egyik vezető politikusa nem az elmúlt hónapokban kezdte az aranyköpéseivel borzolni a kedélyeket. Mutatjuk a kirívó eseteket: 10+1 best of Lázár.
A volt vezérkari főnök szerint nem lehet véletlen, hogy a budapesti Fidesz frakcióvezetője az orosz energia megvédésének fontosságáig jutott az iráni konfliktustól.
A Tisza Párt elnöke szerint a jegybanki alapítványok és az MNB körüli visszaélések ügyében egy év alatt semmi érdemi nem történt, noha összesen 650 milliárd forint tűnt el különféle konstrukciókban.
Miközben a Fidesz feltette lapjait a lájkbajnokság megnyerésére, és a hatalmas közösségi médiás gépezetük ontja magából a TikTok-kompatibilis tartalmakat, továbbra is Magyar Péter váltja ki a legnagyobb érdeklődést a választókból a digitális térben.