A láthatóan feszélyezetett Miniszterelnökséget vezető miniszter, akinek nem működik a mikrofonja, ezért nehezen hallható, amit mond, papírról felolvasva arról beszél, hogy a Fidesz őszinte, bátor és egyenes emberekből áll.
Az űrhajós nyíregyházi kötődésű, és míg Kapu Tibor nyáron Kötcsén vett részt a Fidesz rendezvényén, most a szülei kaptak helyet az első sorban, közvetlenül Szabó Tímea, a választókörzet képviselője mellett.
A Tisza jelölteket állított, a Fidesz pedig azt, hogy Magyar Péterék macskaadót vezetnének be. Közben asztalon egy orosz-ukrán béketerv. A Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Bita Dániel és Kerner Zsolt elemezte a hét politikai eseményeit.
A máskülönben mindent a haszonmaximalizálás alapján mérő kormányfő a futball miatt olyan dolgokat vállal, amiknek van politikai kockázata – mondta Török Gábor a friss Törökülésben.
A szerdai utcafórumát Esztergomban tartó Lázár Jánost és a résztvevőket a Tisza párt képviselőjelölt-jelöltjeiről, a verseny kiélezettségéről és a vita lehetőségéről kérdeztük.
A Tisza-jelöltségre pályázók közül senki nem volt hajlandó szóba állni velünk az észak-dunántúli vármegyeszékhelyen. Bár még nem sokat lehet tudni a jelöltségre pályázókról, de többségük eddig nem harcos kormány- vagy rendszerkritikával vétette észre magát Győrben.
Nem a Tisza Párt legfényesebb napjai ezek, de Orbán Viktor is ingoványos talajon mozgott, amikor belpolitikai témákról beszélt – erről volt szó a friss Törökülésben.