üzlet

Felszámolni lehetetlen a szürke és fekete gazdaságot, de arányát mérsékelni lehetséges – állítja a kutató, aki szerint a leglényegesebb elem az illegális gazdaság megfékezésében a kormány hosszú távú következetes, kiszámítható adópolitikája, amit az adómorál lassú javulása követhet.
2006. 10. 31. 07:00
A január óta folyó belső nemzetközi vizsgálat tétje immár nem az, hogy mi történik egyes vezetőkkel, hanem hogy mi lesz utána. A White & Case két új szerződést is vizsgál, amelyeket Budapesten Straub Elek írt alá – értesült a manager magazin.
2006. 10. 30. 16:53
Várhatóan mintegy 1-1,5 millió forint összértékű bírságot szab ki az APEH azokra, akiknél valamilyen szabálytalanságot találtak a hivatal hétvégi, dél-dunántúli ellenőrzésein.
2006. 10. 30. 16:44
Az ipar belföldi értékesítési árai szeptemberben az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal, a 2005. szeptemberivel összehasonlítva 11,4 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbiaknál 7,3 százalékkal voltak magasabbak.
2006. 10. 30. 09:19
Jövő héten kell benyújtaniuk az érdeklődőknek ajánlatukat a Malév privatizációs pályázatára és várhatóan a hét vége felé készül el a légitársaság értékelése is - mondta el Oravecz Péter az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) kommunikációs igazgatója.
2006. 10. 29. 11:45
A magyar államnak november 2-ig kell átutalnia a 17-18 milliárd forint(74 millió dollár plusz perköltség) kártérítést a kanadai Airport Development Corporation-nek (ADC), a pénz időben meg fog érkezni - mondta el az MTI-nek Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
2006. 10. 28. 11:25
A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) pénteki rendkívüli közgyűlése jóváhagyta a Vértesi Erőmű Zrt.-ben lévő részvénycsomag eladását a PRO-NIX Kft.-nek – közölte az MVM.
2006. 10. 27. 15:59
A korlátozott tagi felelősséggel járó kockázatok mérséklése érdekében a társasági jog szerint a társaság tartozásaiért a tagok korlátlan felelősséggel tartoznak. A bíróságok a gyakorlatban arra törekednek, hogy a taggal szembeni követelés érvényesíthetőségét igénybejelentéshez kössék, ám az alkalmazott gyakorlat némi finomításra szorulna a követelések érvényesítése érdekében.
2006. 10. 27. 14:22
A megújuló energiából származó áram kötelező átvételi ára helyett aukciós módszert javasolt Kóka János a Magyar Szélenergia Társaság megújuló energiáról rendezett konferenciáján.
2006. 10. 27. 13:53
Feszes, szigorú költségvetést nyújtunk be 2007-re a parlamentnek, és úgy látszik, az államháztartás elsődleges hiánya és a folyó fizetési mérleg kedvezőbb lehet, mint azt a konvergenciaprogramban gondoltuk – mondta Gyurcsány Ferenc.
2006. 10. 27. 13:43
A tíz újonnan csatlakozott uniós ország közül Magyarországon fejlődik a legdinamikusabban a biotechnológiai iparág, ami tíz éven belül a világ vezető szektora lehet - mondta Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSZ) elnöke pénteken konferencián Budapesten.
2006. 10. 27. 12:03
A Magyar Energia Hivatal (MEH) hozzájárult, hogy az EDFI 75 százalékot meghaladó részesedést szerezzen a Démász Nyrt.-ben – tette közzé az áramszolgáltató társaság a BÉT hivatalos honlapján pénteken.
2006. 10. 27. 11:30
Sok éve most először látszik realistának a magyar kormány költségvetési tervezete, bár a bankház a tervezettnél kevéssel kisebb deficitet vár jövőre – idézte az amerikai Goldman Sachs befektetési bank napi elemzését pénteken a Dow Jones hírügynökség. A Raiffeisen szerint a forint új egyensúlyt keres.
2006. 10. 27. 10:07
Olvasói sztorik