Őszre indulásközeli állapotba kerül az Aldi, a német Lidl diszkontlánc versenytársa – értesült a Napi Gazdaság. Az új cég újrarendezheti a magyar élelmiszer-kereskedelmet.
Az államháztartás önkormányzatok nélküli januári hiánya 196,1 milliárd forint lett, szemben a korábban prognosztizált 224,6 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium kedden.
Az Európai Bizottság nem tartja szükségesnek a brit baromfikivitel betiltását azután, hogy az erősen fertőző H5N1-es vírust azonosítottak egy brit baromfitelepen.
Gyenge évet zárt tavaly a hazai idegenforgalom: a belföldi turizmus élénkülése nem tudta ellensúlyozni a külföldi turisták lanyhuló érdeklődését Magyarország iránt – derül ki a KSH adataiból. Főleg Nyugat-Európából érkeztek jóval kevesebben a szokásosnál.
Franciaországban egy Marseille méretű város energiáját takarították meg a február 1-re időzített ötperces áramszünettel – írja a Liberation. Hazánkban „hibahatáron” belül volt a fogyasztás mérhető csökkenése – tudtuk meg az MTVSZ szakértőjétől.
Ronny Pecik befektetési bankár és orosz szövetségese a SkyEurope felvásárlására készül – állítják osztrák lapok. Értesülésük szerint az akvizíciót Niki Lauda tanácsaival segíti.
A reálkeresetek 5 százalékos visszaesésével számol idén a FigyelőNet által megkérdezett elemző, s azzal, hogy a gazdasági növekedés 2,3 százalékra mérséklődik, ami lényegesen pesszimistább előrejelzés a GKI által frissen publikált várakozásoknál. Véleménye szerint az euró nem vezethető be 2014-nél hamarább, amivel csatlakozik a nyugati elemzők várakozásához.
Február 20-án dönt az unió arról, hogy hazánk fenntarthatja-e a génmódosított (gm) növények tilalmát. Ha nem, a zöldtárca hazai szabályozással teszi lehetetlenné a gm-növények termesztését. A Greenpeace egymillió aláírást gyűjtött a génkezelt takarmánykukorica ellen.
Műholdképek segítségével megbecsülhető, hol és mennyi hó halmozódott fel folyóink vízgyűjtő területein, így a tavaszi árvizekre is könnyebben készülhetünk.
Megkezdődhet a Strabag Zrt. érdekeltségébe tartozó bükkösdi kőbánya kapacitásbővítése, miután a bíróság jogerősen elutasította a zöldeknek a szakhatóság engedélye ellen benyújtott keresetét.
A kormány minden lehetőt megtett a megegyezésért, ezért az eddigieknél nagyobb kompromisszumkészséget vár a villamosenergia-ipari sztrájkbizottságtól - nyilatkozta Garamhegyi Ábel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Szerdán többek közt a magyar konvergencia-programot is értékeli az Európai Bizottság, ám ezúttal meglepetésnek számítana, ha a dokumentumot a testület nem tartaná elfogadhatónak.
A BKV Zrt. 2 milliárd forint hosszú lejáratú hitelkeret biztosítására írt ki közbeszerzést, a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzés szerint idén a növekedés üteme lassul, a külső és belső egyensúly azonban javul. Az infláció az első félévben 8 százalék körülire emelkedik, a második félév végén azonban már újra 4 százalék körül lesz. A reálkeresetek átlagosan 3,5 százalékkal csökkennek.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. tárgyalásos eljárást hirdet a Tisza Cipő Zrt. állami tulajdonban lévő 99,37 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére és tulajdonosi kölcsönének megtérítésére - tette közzé a vagyonkezelő.
A magyar gazdaság korábbi, évi 4 százalékos potenciális növekedése várhatóan lassulni fog a fiskális kiigazítás után is, elsősorban azért mert a foglalkoztatási tartalékok és a vállalatokon belüli munkatermelékenység növelésének tartalékai kimerülőben vannak - mondta Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a Central European Business Centre (CEBC) konferenciáján.