robbie williams

Bár a You Know Me címet viselő írás szerzője hivatalosan Chris Heath, Williams egyik régi jó barátja, az énekes is aktívan részt vett a képeskönyv elkészítésében. A kemény borítós műben nem lesz sok szöveg, főként Williamsről készült képeket tartalmaz majd: 288 oldalból 250-et a szerzők fotókkal töltöttek meg. „Több száz képünk volt rólam, úgyhogy egyszer [...]
2010. 09. 03. 07:13
Robbie új, Shame (Szégyen) című dalát duettben énekli Take That-es társával, Gary Barlow-val. A videó az Oscar-díjas Túl a barátságon című film mintájára készült, így pikáns jelenetek tarkítják az alaptörténetet. Sokak szerint Robbie tökéletes alakítása nem csak színészi tehetségének köszönhető.
2010. 08. 26. 14:19
„Gondoltak arra, hogy esetleg elutaznak valamerre, de végül úgy döntöttek, hogy otthon maradnak a kutyáikkal” – nyilatkozta egy bennfentes, aki hozzátette, hogy a házaspár most egy kis nyugalomra vágyik, és majd később bepótolják, amit most kihagytak. „Meg akarják várni, hogy az esküvő körüli felhajtás véget érjen” – mondta a Sunnak nyilatkozó ismerős, aki szerint Robbie [...]
2010. 08. 24. 07:06
Robbie Williams, aki hétvégén vette el menyasszonyát, Ayda Fieldet, először ugyan egy ausztrál rádióban kérte meg barátnője kezét, de a hivatalos és romantikus verzióra karácsonykor került sor. Robbie Williams arra a helyre vitte el barátnőjét, ahol először találkoztak. „Nagyon korán, karácsony reggelén, Rob azt mondta, el kell mennünk, hogy megnézzük, nyitva van-e a Coffee Bean. [...]
2010. 08. 13. 07:13
A pár nem csapott világra szóló lakodalmat, csak a szűk családdal és legközelebbi barátaikkal ünnepeltek a popénekes Beverly Hills-i birtokán. Ugyanakkor a váratlan esküvő máris találgatásokra adott okot. Egyesek szerint az énekes és párja jövő szombaton zártkörű partit rendez, amelyen bejelenti, hogy máris úton van első közös gyermekük – írja a Napi Ász.
2010. 08. 11. 14:53
A Sun információi szerint az esküvőt a kaliforniai partoktól 32 kilométernyire található Santa Catalina nevű szigeten tartják, szombaton. A vendégeknek egy kis kaliforniai kikötőben kell megjelenniük, ahonnan egy komp szállítja őket a szigetre. A lap értesülései szerint a pár igyekezett minél kevesebb vendéget meghívni a bensőségesre tervezett szertartásra, amelynek részleteit nagy titokban tartják. A család [...]
2010. 08. 06. 07:34
A rangos német zenei díjat, a Deutsche Phono-Akademie már 19. alkalommal osztja ki, idén 23 kategóriában. A német zenész, Peter Fox a legesélyesebbek közé tartozik, aki 5 jelöléssel várja az ünnepélyes díjátadót. Berlinben a német akadémia ma életműdíjat is oszt majd, ezúttal Peter Maffay kapjak meg a rangos elismerést zenei munkásságáért.
2010. 03. 04. 10:55
Olvasói sztorik