rendőr

“Példáján okuljunk, az életnél semmi nem lehet fontosabb” – mondta búcsúztatójában Gorgosilits Fábián, Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya, aki hozzátette, a rendőr sokszor gyorsan dönt, de ebben az esetben nem biztos, hogy a meghozott döntés volt a legjobb. A főtörzsőrmester búcsúztatásán részt vett Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati ügyekért felelős államtitkára, Hatala József vezérőrnagy, az ORFK vezetője [...]
2010. 08. 27. 14:28
Balaskó László, a tatabányai mentők mentésvezetője elmondta: a rendőr a motorkerékpárral – eddigi tisztázatlan körülmények között – megcsúszott az úttesten, feltehetően a kezdődő felhőszakadás miatt. A kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a férfi a helyszínen meghalt. A baleset az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt, Tata és Tatabánya között, Tatabánya előtt, a [...]
2010. 08. 16. 12:44
Gyorsított eljárásban egy év börtönbüntetésre ítélt és két évre eltiltott a közügyektől a Kaposvári Városi Bíróság csütörtökön egy 30 éves férfit. Az ítélet nem jogerős; az ügyész helybenhagyta, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. A férfi a rendőrkapitányság folyosóján a vele szemben foganatosított jogszerű rendőri intézkedésnek ellenszegült, egy rendőrt ököllel megütött, miközben [...]
2010. 07. 08. 15:05
A mezőszentgyörgyi férfit csütörtök délután állították meg a 7-es-71-es utak kereszteződésében. A rendőr ellenőrizte a sofőr adatait, ekkor derült ki, hogy novemberig nem ülhetne volán mögé, ugyanis két évre eltiltották a vezetéstől. Hogy megússza a felelősségre vonást, a férfi két húszezrest ajánlott fel a járőrnek. A vesztegetőt előállították, és eljárást indítanak ellene – tájékoztatta a [...]
2010. 06. 18. 10:22
Hétfőn kora délután hívta ki egy kőtelki asszony a rendőrséget, mert saját kutyája megtámadta – közölte kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az asszony a házába menekült a dühöngő kutya elől. Az állat a gazda segítségére érkező rendőrt sem engedte be, őt is megtámadta. Végül a rendőr lelőtte, két lövéssel végzett vele. A sérült asszonyt [...]
2010. 06. 15. 12:21
Olvasói sztorik