Egyre nagyobb az aggodalom Makszim Levin ukrán fotóriporter holléte miatt, akiről napokkal ezelőtt hallottak utoljára, amikor egy Kijev melletti harctéren készített képeket.
Folytatódik a totális elszigetelődés Oroszország és a nyugati világ között: a Reuters szerint az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei azt vizsgálják, hogy Oroszországnak a húszak csoportjában (G20) maradhat-e az ukrajnai invázióját követően.
Az ukrán főváros Obolonszkij kerületét ért orosz légitámadásban egy ember meghalt, három pedig megsebesült – közölte a kijevi városi katonai közigazgatás a Telegramon.
A csernobili atomerőművet megszálló orosz csapatok „kifosztottak és megsemmisítettek” egy analitikai laboratóriumot a helyszínen, ahol radioaktív hulladékot dolgoztak fel – állítják ukrán tisztviselők.
Egyre jobban mondogatják az amerikaiak és a névtelenséget kérő NATO-tisztviselők, hogy újabb országot rángathat bele Vlagyimir Putyin a háborúba: a közeli csatlós Belaruszt, azaz Fehéroroszországot.
Vlagyimir Putyin és a Kreml szóvivője a CNN-nek adott interjújában beszélt arról, hogy Oroszország egyelőre nem érte el katonai céljait Ukrajnában és nem tagadta, hogy Moszkva nukleáris fegyverek alkalmazásához folyamodhat bizonyos esetben.
Oroszország úgy is próbálja fenntartani a háborús hátország morálját és összetartását, hogy egyszerűen nem ad ki hivatalos adatokat az elesettekről, sebesültekről, eltűntekről, fogságba esettekről.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter lánya egy olyan videót tett közzé, amelyben hat hónapos kislányával, Milanával együtt Ukrajna zászlajának kék és sárga színeit viselik a ruhájukon – írja a Daily Mail.
Több tűz ütött ki a lezárt csernobili atomerőmű körüli, szintén lezárt területen – közölte az ukrán parlament az Európai Űrügynökség műholdas adataira hivatkozva.
Washingtonnak fel kellene hagynia Oroszország fenyegetésével és be kell fejeznie Kijev felfegyverzését az orosz-amerikai kapcsolatok fenntartása érdekében – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak kedden Moszkvában.
Egyre durvább a menekülthelyzet Lengyelországban: a varsói központi pályaudvaron a földre terített matracokon alszanak a gyerekek az N1 nevű hírtelevíziós csatorna munkatársának felvételei szerint.
Az ukrán válságról tárgyal az ENSZ Közgyűlése szerdán, hogy megállapodjon egy újabb határozatról az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúról – írja az MTI.
Egy ukrajnai bombariadó miatt hirtelen félbeszakították az uniós mezőgazdasági miniszterek és ukrán kollégájuk, Roman Lescsenko közötti videós találkozót hétfőn.