Az elmúlt hónapban kismértékben, 10 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma. Az év első hat hónapjában viszont a forgalom jelentősen, 42 százalékkal meghaladta a 2009. első félévit.
Szerdán 17 óra körül fél százalékkal erősödött a forint az euróhoz képest, miután Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter konkrétumokat ismertetett a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiből. A forint tíz perc leforgása alatt 284,80 forint/euróra erősödött, míg kora délelőtt egy euró 286,38 forintot, kedden későn 287,31 forintot ért.
Kedd esti állapot szerint a kormány nem fogadta pozitívan a bankok javaslatait a banki különadó kompenzációjáról. Sőt, Matolcsy György ajánlata már ismét három- és nem kétéves adóteherről szól.
Saját bank alapításával igyekszik függetleníteni magát a Siemens a pénzintézetektől. A Siemens arra számít, hogy még az idén megkapják az engedélyt, a költségekről egyelőre nem adott tájékoztatást a pénzügyi igazgató.
A magyar bankok indokolatlanul magas jövedelmezőséggel működtek, ügyfeleikre túlzott terheket hárítottak, ezért az állam jogosan szed be most tőlük extra adókat – szól a bankadót igazoló állítás. Mindez igaz, már csak az a kérdés, hogy a különadó javít-e a bankrendszer minőségén, segíti, vagy éppen nehezíti az ügyfelek életét?
A globális hangulat és a román események hatására 210 forintnál is többet ért pénteken a svájci frank. Ha jelentősen tovább gyengül a forint a svájci frankhoz képest, a jegybank kamatemelésre kényszerülhet.
A bankok tavalyi mérlegfőösszege lehet az idei banki különadó alapja. Az fn.hu úgy tudja: bár a bankszektorban sokan kritizálják ezt az adónak alig nevezhető fizetési kötelezettséget, amolyan „einstandot”, mégis kezdenek belenyugodni a vetítés alapjába. A harc már csak a minél kedvezőbb ellentételezésért zajlik.
A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a megszorító intézkedéscsomagot. Az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött. A forint svájci frank árfolyama a tavaly márciusi pánik szintjét idézi.
A diákhitel kamatának mértéke 2010. július 1-től 8,5 százalékra csökken – állapította meg az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálat során. A most közölt kamat a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta.
Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti megszorító csomagokban nem lát veszélyt a gazdasági növekedésre - jelentette ki Jean-Claude Trichet az EKB elnöke csütörtökön, az olasz La Repubblicának adott nyilatkozatában.
A svájci jegybank minden lépése növeli a svájcifrank-alapon eladósodottak törlesztőrészleteit: nemrég a devizapiaci intervenciót hagyták abba, a közeli jövőben minden bizonnyal kamatemelésbe kezdenek. A magyar lakáshitelesek az euró erősödésében bízhatnak.
A német Adidas AG, a világ második legnagyobb sportruházati cége már biztosan győztesként zárja a futball-világbajnokságot - írta a Napi Gazdaság című lap.