A varsói, a prágai és a moszkvai tőzsdéken is eladási hullám söpört végig csütörtökön. A budapesti tőzsde indexe 728 pontot esve 22 487 ponton zárt, ez 3,14 százalékpontos gyengülés.
A forint csütörtökön hektikus ingadozás után jelentősen gyengült a bankközi devizapiacon. Napközben 251,70 forintig erősödött az euró, majd zárásra 250,55 forinton állapodott meg a kurzus. Egyes vélemények szerint hamarosan 254-es szintig gyengülhet a hazai valuta.
Lakást, öregotthont és irodát építenek a fejlesztők legszívesebben Budapesten és környékén, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a rozsdaövezetek és az agglomeráció - derült ki a Studió Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. (SM) csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyet az idei év budapesti és Pest megyei ingatlanberuházásairól tartottak.
Csütörtöki kamatértekezletén változatlanul, 2,00 százalékon hagyta irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát az Európai Központi Bank (EKB). A bank alapkamata már 2003 óta változatlan.
A program kezdetétől, 2001 szeptemberétől az előző tanév végéig, azaz 2005. június 30-ig összesen 193 311 Diákhitel-igénylés érkezett a Diákhitel Központhoz. A jogosultsági feltételeknek eleget tevő 184 ezer diáknak több mint 85,5 milliárd forintot fizettek ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 22 808,04 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 407,29 pontos, 1,75 százalékos visszaesés, a csütörtöki nyitásnál pedig 28,88 ponttal magasabb.
A szerdai záráskor 23 215 pont volt a BUX-index értéke, ami 1,92 százalékos csökkenést jelent a keddi záráshoz képest. A vezető részvények közül csak a BorsodChem ára emelkedett minimálisan, 0,21 százalékkal, 2375 forintra.
A feltörekvő piacok és a japán részvényalapok vonzották a legtöbb tőkét az elmúlt hét során az Emerging Portfolio Fund Research (EPFR) adatai szerint – írja a portfolio.hu. Az említett alapok az idei évben egyetlen hét alatt sem söpörtek be több pénzt, mint az elmúlt napokban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 23 429,59 ponton állt, ami a keddi záró értékhez képest 242,37 pontos, 1,02 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál pedig 234,44 ponttal alacsonyabb.
A felügyelet a nyilvántartási rendszer hiányosságai miatt 2005. október 31-ig felfüggesztette az egyik legnagyobb magyarországi biztosítási alkuszcég, a Marsh Kockázatkezelési Tanácsadó és Biztosítási Alkusz Kft. működését.
A Fed dallasi igazgatója kijelentette, hogy az amerikai központi banknak éberen kell követnie az infláció alakulását, amely alátámaszthatja azokat a véleményeket, hogy a Fed az eddig vártnál hosszabb ideig folytatja a tavaly júniusban elkezdett kamatemelési sorozatát.
Az ING Biztosító Rt. október 4-étől árusítja új életbiztosítási csomagjait, amelyek jellegzetessége, hogy a szerződéskötést sem orvosi vizsgálat, sem egészségügyi nyilatkozat kitültése nem előzi meg, vagyis akár 70 éves életkor fölött is garantáltan megköthető – jelentette be sajtótájékoztatón Bordás György, elnök-vezérigazgató.
Kedden a kereskedés végén a BUX-index értéke 23 671 pont volt, ami 1,17 százalékos emelkedést jelent. A Magyar Telekom kivételével valamennyi vezető részvény árfolyama emelkedett.
A nagyfogyasztók által fizetendő gázár novemberi emelése inkább pozitív hírként hatott a Mol megítélésében, és egyes elemzők erre hivatkozva emelték célárfolyamaikat is. A vételi nyomást ugyanakkor a többi blue chipen is érezni, elemzők szerint továbbra sem a vállalati hírek, hanem a likvid tőke mennyisége a döntő.
A reggeli tőzsdenyitás óta sok internetes portál információszolgáltatása és az elekrtonikus kereskedés gyakorlatilag működésképtelen volt az utóbbi két órában.
Kedden reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 251,10/20 forinton jegyezték, 70 fillérrel erősebben a hétfői 250,30/40 forintnál. A forint 29 bázisponttal 11,05 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A bankközi devizapiacon hétfőn fél négy tájban 250,30/40 forinton jegyezték az eurót, mintegy 50 fillérrel erősebben a pénteki 249,80/90 forintnál, de az európai valuta a nap folyamán az 250,80 forintot is elérte. A kereskedők szerint megindult a külföldiek pozícióátrendezése az állampapírpiacon is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 23 112,17 ponton állt, ami a pénteki záró értékhez képest 183,48 pontos, 0,80 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál pedig 129,83 ponttal magasabb.
Erősödik a valutakockázat, csökkennek a hazai részvénypiac növekedési esélyei, a tőzsde viszont még mindig száguld. A rali végét nem lehet időzíteni, de helyes stratégiával felkészülhetünk, például a külföldi tőzsdék felé mozdulhatunk. A Portfolio.hu Klub legutóbbi rendezvényén három hazai szakértő fejtette ki álláspontját.