A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,81 pontos emelkedéssel 21 138,18 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,37 százalékos növekedés.
Az év végére ugyan elfogyott a lendület, de 2005-ben megint jól járt az, aki bízott a budapesti tőzsdében. A külföldiek hangulata és tőkéje a hazai részvényesek kezére (is) játszott, és több mint 40 százalékos hozamot hozott. A tőzsde profitja megkétszereződött.
Hétfőn lemondott Antonio Fazio, az olasz jegybank elnöke, miután az olasz kormány bejelentette, hogy olyan törvénymódosítást tervez, amellyel kényszeríteni fogja posztjának elhagyására.
Hétfőn 97,68 pontos emelkedéssel 21 059,37 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, ami 0,47 százalékos erősödés a pénteki záró értékhez képest.
A forint erősebben nyitott a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót 252,50/60 forinton jegyezték, mintegy 0,80 forinttal gyengébben a pénteki 253,30/35 forintos árfolyamnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos csökkenéssel 20 961,00 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás. A forgalomban nem várható jelentősebb változás a hétfői kereskedési napon.
Az evás vállalkozásoknál az állami adóhatóság ellenőrzései során átlagban csaknem 216 ezer forint adókülönbözetet állapított meg. Az evásokat egyébként 2005-ben kiemelt figyelemmel vizsgálta az APEH, s ez várhatóan jövőre is így lesz – tudta meg a Világgazdaság.
Nem változtatja a 6,0 százalékos alapkamatot hétfői ülésén a Monetáris Tanács, vélik egyöntetűen az elemzők, akik a Reuters decemberi felmérésében azt prognosztizálták, hogy legkorábban tavasszal módosíthatja az alapkamatot a jegybank.
Legalább 4-5 ezer eladatlan új építésű lakás van a fővárosban, ám ezek nagy része nem a vevők hiánya, hanem az átgondolatlan fejlesztések miatt áll üresen - sok a túl kicsi, a túl nagy és a túl drága építmény.
A pénteki emelkedésnek köszönhetően végül egész jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde. A hét nyertesei az OTP, a Magyar Telekom és az Egis voltak, a legtöbbet a Mol bukott.
A francia Servier többségi tulajdonában lévő Egis Gyógyszergyár Rt. igazgatósága a január 25-re összehívott éves rendes közgyűlésen részvényenként 120 forint, a névérték 12 százalékát javasolja osztalékként kifizetni.
Az APEH adatai szerint az idei áfabevételek november végéig 11,3 százalékkal meghaladták a tavalyi év azonos időszakát, ami 173 milliárd forint többletet jelent.
Több tőzsdei társaság részvényének árfolyama emelkedett az utóbbi napokban a Budapesti Értéktőzsdén, részben sajátrészvény-vásárlások jóvoltából. Az árfolyamot karbantartó lépések révén elsősorban az OTP és a Richter drágult átlagon felül.
Egyre népszerűbbek a mobilbankos szolgáltatások, de a kizárólag internetes fizetésre alkalmas webkártyák aránya még mindig alacsony - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a pénzügyi szektor internetgazdasággal összefüggő jellemzőit vizsgáló felméréséből.
A szuverén magyar adósság leminősítése és a közeledő választások kockázata miatt ismét erősebben alulsúlyozottá vált a feltörekvő piacokon aktív befektetési alapok deviza-portfoliójában a forint, a magyar kamattermék-piaci konstrukciók pedig alulsúlyozottsági mélypontra kerültek – áll a JP Morgan jelentésében.
2006-től kevesebb utánajárással vihetjük át másik biztosítóhoz kötelező biztosításunkat, ha az Országgyűlés december 19-én megszavazza azt a törvénymódosítást, amely az ügyfelek kártörténeti igazolásának nyilvántartását a Belügyminisztérium nyilvántartási rendszerébe utalja.
Málits Gergely, az Equilor Befektetési Rt. üzletkötője szerint pénteken a Budapesti Értéktőzsdén továbbra is alacsony forgalmat várnak, a BUX-index plusz-mínusz 50 ponttal mozdulhat el.
A tavalyinál is többen fordulnak a karácsonyt megelőző hetekben áruhitelért vagy személyi kölcsönért a bankokhoz. A többség valamilyen elektronikai csoda kedvéért veri százezres adósságokba magát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 10,92 pontos süllyedéssel 20 798,96 ponton zárt csütörtökön, ami 0,05 százalékos gyengülés a szerdai záráshoz képest.
Uniós állampolgárok is jogosulttá válnak a lakás-takarékpénztári támogatásokra, és azonnali hitelt is nyújthatnak az intézmények, miután az Országgyűlés módosította a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényt. A legnagyobb piaci szereplő üdvözölte a döntést.
A negyed százalékpontos svájci kamatemelést követően hosszabb távon drágulnak a svájci frankban igényelt hitelek törlesztőrészletei Magyarországon is, ám ennek mértéke és ideje banktól és konstrukciótól függően eltérő lehet.
A Diákhitel Központ még ebben a hónapban levélben értesíti mind a 75 ezer adósát a 2006-ban elvárt havi törlesztőrészletük összegéről. Az első részletnek 2006. január 5-ig már be is kell érkeznie a Diákhitel Központ törlesztési számlájára - hívta fel a figyelmet a társaság.