pénzügy

Az FHB Jelzálogbank (FHB) 2006-ben 7,638 milliárd forint adózott eredményt ért el, 9,8 százalékkal kisebbet az előző évinél, az adózás előtti nyereség 9,927 milliárd forint, 7,2 százalékkal marad alatta az egy évvel korábbinak, ám meghaladja a tervezettet.
2007. 02. 14. 07:46
Az OTP Bankcsoport 2006-ban 187,5 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami 18,4 százalékkal nagyobb a 2005. évinél. Az éves eredmény 2,5 milliárd forinttal haladja meg a menedzsment előzetes eredménycélját és megfelel az elemzői várakozásoknak.
2007. 02. 14. 07:32
Átalakította a menedzsmentjét az utóbbi időben leginkább a Balaton-parti beruházásairól ismertté vált SCD Holding. Az új vezérigazgató-helyettes feladata többek között a cég tőzsdére lépésének előkészítése lesz.
2007. 02. 13. 15:35
A postai statisztikák szerint továbbra is igen népszerű a csekkes befizetési mód a magyar lakosság körében, tavaly 274 millió csekkes megbízás történt. A befizetések egyéni időzítésének lehetőségét tartják a legnagyobb előnyüknek.
2007. 02. 13. 14:30
Igen eltérőek a világ népeinek kártyahasználati szokásai, de különbözik a túlköltekezéstől való aggodalom és a pénzköltés mögött felsejlő tudatosság mértéke is. Az utóbbi kérdésben a magyarok igencsak lemaradtak.
2007. 02. 13. 14:00
A Firthlion Ltd bejelentette, hogy összesen 1 807 791 OTP-törzsrészvényt szerzett, a tranzakciók eredményeként 14 034 124 OTP-törzsrészvénnyel és GDR-rel (globális letéti jeggyel), így 5,065 százalékos közvetlen befolyással rendelkezik a bankban – közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
2007. 02. 13. 10:21
A Rába-csoport tavalyi árbevétele 6,3 százalékkal 50,3 milliárd forintra, üzemi eredménye 2,5 milliárd forinttal 509 millió forintra emelkedett, nettó eredménye pedig 3,24 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 4,76 milliárd forintos veszteséggel.
2007. 02. 13. 09:29
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) a tavalyi évben 15,2 százalékos éves növekedéssel 88,742 milliárd forint nettó árbevételt és az előző évinél 6,8 százalékkal több, 4,336 milliárd forint adózott nyereséget könyvelt el. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az előző évi 1331 forintról 1422 forintra emelkedett.
2007. 02. 13. 08:55
Tavaly 11,137 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB), megközelítően a felét az egy évvel korábbi 25 milliárd forintnak. A visszaesést a 2005-ös év egyszeri tételeinek ismeretében kell megítélni, hívja fel a figyelmet a bank kommentárja.
2007. 02. 13. 08:38
A Graphisoft 1,259 millió euró veszteséget mutatott ki 2006-ra a kedden közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint, szemben az egy évvel korábbi 669 ezer euró nettó eredménnyel.
2007. 02. 13. 08:37
A Magyar Telekom Nyrt. 76,659 milliárd forint éves nettó eredményt ért el 2006-ban, ami 2,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 78,415 milliárd forintnál. A negyedéves profit viszont közel 22 százalékkal meghaladja az előző év utolsó periódusát.
2007. 02. 13. 08:25
Kevesebb gépkocsit kívánnak visszavenni bajba jutott adósaiktól a finanszírozók, inkább mindkét fél számára elfogadható megoldásokat keresnek – írja a Világgazdaság.
2007. 02. 13. 08:09
A gyógyszercégek kiszámíthatóan rossz eredménye, majd a vártnál is gyengébb, egyesek szerint tragikus Mol-gyorsjelentés után a szezonzáró OTP számaitól sem várnak sok jót a hazai elemzők.
2007. 02. 13. 07:30
A benzin és a gázolaj finomítói és értékesítési ára közötti különbség az egészséges szintre állt be – vélte a Mol vezérigazgatója a gyorsjelentés publikálását követő sajtótájékoztatón. Mosonyi György emiatt stabil iparági környezetre számít az első negyedévben.
2007. 02. 12. 13:50
A Mol számára az idei év nagy kihívása az akvizíciók lesznek, mondta a csalódást keltő gyorsjelentést követően a vezérigazgató. Mosonyi György szerint erre alapot ad az, hogy a cégcsoport 2006 végén 399 milliárd forintot meghaladó készpénzzel rendelkezett.
2007. 02. 12. 12:44
A New York-i Nasdaq elektronikus részvénypiac-társaság szombaton bejelentette, hogy eláll a London Stock Exchange Group Plc. (LSE) megvételétől, így meghiúsul az óriási tőzsdeintegráció. Az LSE részvényei hétfőn kissé estek a hírre.
2007. 02. 12. 11:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,78 pontos csökkenéssel, 23 678,28 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,71 százalékos gyengülés. A Mol várakozásoktól elmaradó negyedik negyedéves jelentése mínuszba húzhatja le a BUX-indexet hétfőn.
2007. 02. 12. 09:15
A szegények javára kellene felajánlaniuk milliós prémiumaik zömét a londoni City bankárainak, mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit munkáspárti kormány egyik vezető tisztviselője, aki szerint ha ezt nem teszik meg önként, "van más módja is" a kérdés megoldásának. Legutóbb 3400 milliárd forintnak megfelelő összeget osztottak ki jutalomként.
2007. 02. 12. 09:03
A Mol-csoport 331,4 milliárd forint nettó nyereséget ért el 2006-ban, ami 35 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 244,9 milliárd forintnál. Az utolsó negyedévben azonban mindössze 24,5 milliárd forint nyereséget könyvelhetett el, ami jócskán elmarad az elemzői várakozásoktól és a 2005-ös negyedik negyedévi 52,3 milliárd forintos eredménytől.
2007. 02. 12. 07:04
Olvasói sztorik