pénzügy

A multinacionális cégek a mostani amerikai tőzsdeboom fő hajtói, mert a gyenge dollár miatt a nemzetközi alapok lelkesen vásárolják a nagy külföldi bevétellel rendelkező vállalatok részvényeit.
2007. 10. 03. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kedden 369,05 pontos gyengüléssel 28 142,33 ponton zárt, ez 1,29 százalékos esés az előző kereskedési napi záró értékhez képest.
2007. 10. 02. 17:38
Már van kötelező gépjármű biztosítási tarifa 2008-ra, azonban a díjak csak akkor érvényesek, ha valaki még októberben szerződik. A szakértő szerint nagy változást nem hozhat az akció, hiszen a tarifát még nem lehet más biztosítók ajánlatához mérni. Emellett novemberre mindenképpen új ajánlatot kell adnia a cégnek.
2007. 10. 02. 16:15
A budapesti bankközi devizapiacon kedd reggel 250,80/90 volt az euró/forint árfolyam, ami némi erősödést jelez a hétfő délutáni 251,15/25-höz képest.
2007. 10. 02. 10:22
Eddig három intézményi Mol-befektető nyilvánította vonzónak az OMV ajánlatát, és követelte a menedzsmenttől, hogy üljön le tárgyalni. Azonban pillanatnyilag a magyar állam beavatkozása nélkül az OMV semmit sem tud tenni, állítják szakértők. Az Európai Bizottság egyelőre figyel, de még informálisan sem jelezte, hogy kifogásolná a Mol taktikáját. Azonban az is megtörténhet, hogy a jelenlegi Mol-menedzsment hitelből kivásárolja a Molnál és barátainá
2007. 10. 02. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 98,26 pontos emelkedéssel, 28 511,38 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,35 százalékos erősödés.
2007. 10. 01. 17:16
Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.
2007. 10. 01. 16:20
Javaslatot tett a Mol tervezett felvásárlásával kapcsolatban az osztrák gazdasági miniszter. Közben a Mol egyik kisebbségi részvénytulajdonosa vasárnap csatlakozott azoknak a részvényeseknek a növekvő számához, akik támogatják az OMV osztrák olaj- és gázipari cégnek a Mol-ra tett 19,6 milliárd eurós ajánlatát.
2007. 10. 01. 07:44
Az idén már kilencszer marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai pénzintézeteket, és büntette súlyos milliókra őket. A bankok a legtöbbször félrevezető hirdetéseik miatt fizettek a GVH-nak.
2007. 10. 01. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,27 pontos emelkedéssel, 28 413,12 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedéi napi záró értékhez képest ez 0,69 százalékos erősödés.
2007. 09. 28. 18:26
Az OMV-Mol-fúziónak lenne értelme, mert az egyesült cég erőből tárgyalhatna az orosz cégekkel, állítja a Molban jelentős részesedéssel rendelkező Templeton-alap elnöke. Elemzők szerint a Templeton megnyilvánulása segíthet az OMV terveinek megvalósításában. Ugyanakkor a „lex Molt” az unió rövid távon nem tudja érdemben felülbírálni.
2007. 09. 28. 13:30
Bár a vezető elemzőcégek eltérően látják az OMV feltételes felvásárlási ajánlatának benyújtása után kialakult helyzetet, de egyik sem ad túl nagy esélyt az osztrákoknak. Az elemzések szerint az OMV-nek a szavazatkorlátot mindenképpen el kellene töröltetnie, leülni a Mol-menedzsmenttel tárgyalni, különben nincs értelme a felvásárlási stratégiának. A Credit Suisse szerint az OMV-nek már így sincs semmi esélye a magyar olajtársaság megszerzésére. A
2007. 09. 28. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,66 pontos emelkedéssel, 28 218,85 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos erősödés.
2007. 09. 27. 18:06
A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután négy óra után 250,00/20 volt az euró/forint árfolyam, kissé tovább erősödött a forint a reggeli 250,20/30, illetve a szerda délutáni 250,60/75 után.
2007. 09. 27. 17:11
Ebben az évben 1,8 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 6,3 százaléka lesz 2007-ben, jövőre 4,8 százalékra csökken – mondta Belyó Pál, az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet főigazgatója.
2007. 09. 27. 10:24
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,50 pontos emelkedéssel, 28 015,69 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,60 százalékkal erősödött. Az Inter-Európa Bank elemzője szerint kisebb erősödéssel indulhat a kereskedés csütörtökön.
2007. 09. 27. 09:15
A tőzsdei befektetők rengeteg információt szereznek. Beszélnek a brókerrel, a befektetőtársakkal, olvassák a gazdasági sajtót, az elemzéseket, a kibocsátó cégek közleményeit. Azonban ezeket az inputokat érdemes szűrni!
2007. 09. 27. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115 pontos emelkedéssel, 27 848 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,41 százalékos erősödés.
2007. 09. 26. 18:01
Olvasói sztorik