A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 406 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 26 430 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 30,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Biztosan megosztja majd a közvéleményt Szinyei Merse Pál "Faun és a nimfa" sorozatának egyik képe, amely vasárnap kerül kalapács alá 22 millió forintos induló áron. Persze akinek nem tetszik, ne vegye meg!
Kisebb vagy nagyobb áresések, tőkepiaci válságok gyakran jelentkeznek. Miről ismerhetők fel, illetve mi a teendő ilyenkor? Az arany középút ajánlott, aki ugyanis riadtan kapkodva adni-venni kezd, valószínűleg ugyanúgy csak a veszteségeit növeli, mint az, aki apátiába zuhan, és fásultan, üzletkötés nélkül várja a krízis végét.
Összesen több mint ezer sorral lesznek rövidebbek az adóbevallások, amelyek száma az idei 59-ről 23-ra csökken. A vállalkozások régi vágya és kívánsága válik valóra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 80,41 pontos emelkedéssel, 26 023,86 ponton zárt csütörtökön, ami a szerdai záró értékéhez képest 0,31 százalékos erősödés.
Novemberben a prognózisnál valamivel kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete. A tizenegy havi hiány a GDP 5,2 százaléka - olvasható a Pénzügyminisztérium gyorsjelentésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhetően az OTP több tízezer ügyfélnek fizeti vissza pénzét. A bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indult versenyhatósági vizsgálat többek között azért, mert egyoldalúan megemelték a lakáshitelek kezelési költségét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,49 pontos emelkedéssel, 26 228,94 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,10 százalékkal erősödött.
A tapasztalatok és az év végi bónuszéhség által vezérelt Mikulás-rali, vagyis a tőzsdeindex év végi jelentős felfutása idén minden bizonnyal elmarad, de azért a BUX jelentős esésére sem kell számítani.
Egy közigazgatási bíróság keddi, jogerős ítélete szerint az egykori Nyugat-Berlin még Hitler által épített repülőterét 2008. október végén végleg be kell zárni.
A közép- és délkelet-európai gázszállító hálózatok egyesítését szeretné elérni a Mol. A táraság érvelése szerint az új, közös irányítású vállalathoz tartozó vezetékhálózat kihasználtsága és értéke is jelentősen nőne. Elemzőnk szerint a terv racionális és konstruktív, de az olajcég elsősorban az EU-nál szeretne bevágódni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,48 pontos emelkedéssel, 25 428,42 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,12 százalékkal erősödött.
Átmeneti lehet a Mol árfolyamának délelőtti 2,5 százalékos emelkedése – felelte az MTI kérdésére Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,25 pontos emelkedéssel, 25 390,56 ponton nyitott kedden. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,27 százalékos erősödés.
Miután július és szeptember között mérséklődőben volt a lakosság frankalapú lakás- és fogyasztási célú hitelek iránti igénye, addig ez októberben "egy csapásra" megfordult. Mára a szabadfelhasználású hiteleknél, a száz százalékhoz közelít az új szerződések esetében a devizahitel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss adataiból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435 pontos csökkenéssel, 25 323 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 1,69 százalékos gyengülés.